Aki ismer, az bizonyára nem lepődik meg, hogy jóformán két hónapja olvasott tőlem blogposztot.
Többé-kevésbé zajlik körülöttem az élet, kedvem pedig nem igazán volt blogolni, mint szinte mindig, ha ilyen ritkán írok.

A nyár

Nem panaszkodhatom azt illetően, hogy rossz lett volna a nyaram.
Voltam táborban, pihentem, finomakat ettem, mindezt úgy, hogy különösebben nem kellett aggódnom semmi miatt, hogy mi lesz majd.
Dunakilitire jött Emese is, aminek nagyon örültem. Este sétáltunk kettesben, és sokat beszélgettünk. Hellyel-közzel tetszett neki a tábor, szóval lehet, jövőre is fog menni. Hogy én is ott leszek-e, az más kérdés.

Július vége, augusztus eleje körül kijött egy Zugló önkormányzati lakáspályázat lehetőség, amire én jelentkeztem is.
Ha októberben rajta leszek azon a listán, akik kapnak lakást a Mekszikói úton, akkor kimegyek a gyermekotthonból, és ezzel teljesen a Vakok Iskolájából is.
Olyan vegyes társaságot szeretne a kormány összehozni, hogy legyenek ott fiatalok, idősek és valamilyen sérüléssel küzdők (mozgás, hallás, látássérülés), tehát lehet valamennyi esélyem.

Norbi sajnos kiment innen, mivel elérte azt a kort. Emiatt Kicsit azt érzem, nekem már nem nagyon van helyem itt.
Ez részben igaz is, lévén huszonegy éves vagyok, valahogyan el kell kezdenem élni a saját életem. Ha ezt nem teszem meg mihamarabb – persze megfontoltan, akkor elbátortalanodom, megijedek, és az igényszintem nagyon lecsökken.
Azon igyekeznék, hogy legyen fedél a fejem felett, tudjak mit enni, magyarán szolgáljanak ki. Ezt nem engedhetem meg magamnak, sőt. Nem is tudnám, mert nem ilyen vagyok, az önállóságra való törekvésem nagyobb ennél, még ha sokak számára nem is teljesen ezt igazolják a szavaim.

Ja, ha már önállóság, és az élet. Képzeljétek, Emivel augusztus tizenötödikétől tizenyolcadikáig voltunk szállodában. Vagyis valami olyasmiben.
Az Allee bevásárlóközponttól körülbelül négy percnyire van a Bercsényi utca, ott vannak apartmanok.

Egy éjszaka húszezer forint volt ellátás (reggeli, vacsi) nélkül, tehát az étkezésekről nekünk kellett gondoskodnunk.
Őszinte leszek, inkább nem tetszett a hely. Kicsi volt a szoba (csak egy franciaágy volt benne, meg a falon polcok), az ablakot alig lehetett kinyitni, nem volt klíma.
És közös fürdő volt nagyjából öt-hat szobára. Egy férfi, egy női és egy olyan, ahol egyszerre is lehetett fürödni.
Nem kellett sorbaállnunk esténként, de hatvanezer forintért azért elvártam volna, hogy minden szobához tartozzon fürdőszoba is.

Ráadásul a közös fürdőszobának, ahol egyszerre fürödhetett férfi és nő, valami elmebeteg szétverte a zárszerkezetét. Úgyhogy Emivel inkább még csírájában elvetettük az együtt fürdés izgalmas lehetőségét, pedig nagyon is kacérkodtunk vele.

Két dolog viszont tetszett. Az egyik a kóddal ellátott ajtók, köztük a szobánké is. Az első nap este sikerült majdnem kinn ragadnunk a kezünkben egy doboz pizzával. Emese nem tudta jól beírni a kódot az apartman bejárati ajtaján található kódtáblába.
Ő percekkel később majdnem elsírta magát rémületében, én pedig meglepődtem magamon, hogy milyen nyugodtan állok a helyzet előtt. Érintőképernyős volt a kódkészülék, ennél fogva én nem tudtam segíteni.
Helyette mondtam Emesének, hogy próbálkozzon csak, mert egyszerűen nem létezik, hogy rossz kódot kaptunk, vagy megváltoztatták.
Talán az első alkalomal nem kellett volna, hogy fizikai kulccsal az egyik ember, aki ott lakik, beengedjen minket.

A másik, ami még Eminek is bejött, az az ágy volt. Engem az zavart egy kicsit, hogy a matrac nem illett bele teljesen az ágykeretbe, úgyhogy az én részemen lejtett egy kicsit.
Egyébként puha volt, meg minden, szóval az kárpótolt.

Mentünk moziba, meg vásároltunk nekem övtáskát és napszemüveget. Legközelebb úgy tervezem, elmegyünk libegőzni, meg sétálunk az időjárástól függően, persze egy jobb szállodába fogom vinni Emit, ahol a pénzünkért megfelelő szolgáltatásokban részesülhetünk.
Most azért voltunk ilyen ócska helyen, mivel a jó, és olcsó budapesti szállodákat már lefoglalták mások.

Összességében az tetszett abban a három napban, hogy mindketten el tudtunk feledkezni mindenről és mindenkiről ami rajtunk kívül van a világban. Csak egymással foglalkoztunk, jobban megismertük a másikat.
Két év alatt most végre olyan mélységében sikerült megélnünk ezt a kapcsolatot, amiről én a magam részéről eddig még csak soha nem is álmodtam, hogy ez ennyire mámorítóan jó.

Hogy alakul a jövőm?

Röviden? Nem úgy, ahogy szeretném. A SZÁMALK-ba (Szalézi Technikum és Szakgimnázium) szerettem volna menni, hogy OKJ-s programozást tanuljak, viszont mondta az egyik ottani programozás tanár, hogy a matekkal gondjaim lesznek, illetve vakon nehezen fogok tudni boldogulni a grafikus felületek miatt.
Itt az eredménye annak, hogy felmentetett a gimnáziumos matektanár.

Szinte biztos, hogy ebben az évben nem fogok tudni úgy tanulni, ahogy szeretnék. Persze az ERFO-t csinálom mellette, és keresek valami más munkahelyet is, ami hozzám jobban közelebb áll.
Vannak a CodeBerry weboldalán online programozási képzések egész megfizethető áron, az talán segít valamennyit abban, hogy közelebb jussak a célomhoz.
Mindenesetre nem adom fel. Ha eddig eljutottam, hogy megvan az érettségim (olyan, amilyen, de sikerült), akkor van értelme küzdeni.

Ha nem koptathatom az érdeklődési körömnek megfelelően az iskolapadot, megoldom, hogy idővel minden nap tudjak konditerembe járni, hogy jobban nézzek ki.

Néhány hete tízezer forintért bejegyeztettem magam Nádasi Krisznél egy márciusi időpontra, hogy segítsen a könyvemmel kapcsolatban.
Szóval jövőre úgy tervezem, hogy biztosan meg fog jelenni a könyvem angolul, és magyarul először elektronikusan (úgy olcsóbb a kiadatás), aztán papírban, ha visszajön az ekönyv ára.

Ilyen nagy tervekkel állok az új év elé, amikből remélem, mindet meg tudom valósítani.

Érettségi után

Post navigation