Általában nem szoktam írni a hétvégéimről, hogy akkor mi is történik velem, mivel nem tartom arra érdemesnek, hogy megörökítsem akárcsak egy blogbejegyzés formájában is.
Viszont a mostaniról annyit mondanék, hogy mert benn maradt a szobatársam, ezért egész jól éreztük magunkat Norbival is kiegészítve.
Bár csak gépeztünk, de valahogy társaságban például játszani egy internetes játékon nagyon jó, és ez néhány pillanatra el tudta terelni a gondolataimat a jelenlegi problémáimról.

Nem úgy akkor, amikor ma 9:30-kor indultam el az Erfo-ba, hogy el ne késsek.
Sajnos nem tudom megoldani, hogy pontosan munkakezdésre érjek be a trolibusz miatt, ennél fogva legalább egy fél órát kellett várakoznom, amíg 10:30-kor beengedtek a munkaterületre, ahol dolgozunk.
Ha nagyon akarom, efölött még szemet tudok hunyni, mert megvan az a kellemes tulajdonságom, hogy inkább előbb érkezzek meg bárhová, mint később.
Ellentétben azzal, ami azután fogadott, hogy elfoglaltam a megszokott helyemet. Ugyanis kiderült, hogy valószínűleg ezen a héten még nem fogunk dolgozni.
Az első egy-két napig ez még tetszett, hogy de jó, a munkahelyemen gépezek, de most már kezd egy picit dühíteni a dolog.
Bár az igazat megvallva, ha most nem merülhetnék el a virtuális világban, akkor nem írhatnám a blogbejegyzést, amelyet jelenleg is olvasol.

A fél órás várakozásom alatt volt alkalmam megfigyelni az embereket, akik közül jónéhányan a kollégáim voltak.
Láttam, hogy társaságba verődve beszélgetnek, egyszóval elvanak. És ott voltam én, aki mindent kívülről szemlélt.
Ekkor megértettem, hogy hiába vagyok őszintén nyílt, és beszélgetek akár a gimiben, akár a munkahelyemen, mégis van valami, ami zavar engem.
Ahogy talán írtam korábban, valószínűleg az, hogy jóformán mindenhol én vagyok a legfiatalabb. Ezt a feszültséget pedig a múltban akarva-akaratlan úgy vezettem le, hogy amikor csak tudtam, bementem a pék osztályba, ahová korábban jártam, és jól megszeretgettem Emit.
Na, ennek immár búcsút mondhatok. Vagyis nem egészen, mert csütörtök este sikerült elérnem, hogy barátok legyünk, de azért az mégis csak más, figyelembe véve az iránta táplált továbbra sem múló mély érzéseimet.
Mit szépítsem az igazságot, nem épp egyszerű helyzetbe kevertem magam.

Tegnap egyébként örültem, még akkor is, ha annak a pénzösszegnek a nagy része el is megy, mivel megkaptam az Erfoból az első fizetésemet.
Most nem tehetem meg, hogy megvegyem magamnak az okosórát, de februárban, vagy kicsit később már semmi akadálya.
Sőt, várok szülinapomig, és meglepem magam vele.

Ó, 74%-on van a laptopom akkumulátora. Eddig nem merült ilyen gyorsan. Inkább közzéteszem ezt a bejegyzést, még mielőtt el nem tűnik.

Nem tudom, mikor fogok írni leghamarabb, de ha lesz valami, akkor készítek egy újabb postot.

2022, kezdődik a meló. Vagy nem

Post navigation


Vélemény, hozzászólás?