Írtam az előző bejegyzésben, hogy majd kiderül, mi lesz a kapcsolatommal. Végül arra jutottunk, hogy Emi január hetedikéig kap időt, hogy döntsön, szeretné-e folytatni ezt a kapcsolatot, és annyira jól csinálni, amennyire ez csak lehetséges, vagy inkább elengedi ezt az egészet.
Ezután következett a téli szünet, és ahogy azt sejtettem, az Emi és köztem történtek, a bizonytalanság teljesen elrontotta a kedvem.

Huszonharmadikán lementem a tesómékhoz, de huszonhatodikán már mentem is vissza Pestre, a suliba, mondván azért három nap is elég a jóból. Bár először egy napos projekt volt betervezve, hogy reggeltől estig vagyok velük, de kiderült, hogy a Norbi, a haverom is elmegy az ismerőseihez.
Ezért úgy döntöttem, hogy hosszú kihagyás után én is megkockáztatok egy több napos kirándulást, hogy ne legyek már egyedül a gyermekotthonban.

Úgy mentem oda hozzájuk, hogy jobb szeretnék inkább egyedül maradni a szobámban, és azon keseregni, hogy lehet, vége lesz az Emesével való kapcsolatomnak, és hol szeretni őt gondolatban, hol pedig gyűlölni.
Ez huszonhatodikáig, amíg vissza nem jöttem, bennem is volt (számoltam a napokat, és vártam, hogy véget érjen a tesóméknál tett utazásom még annak ellenére is, hogy azért egy-egy pillanatban jól éreztem magam)).
Végül én lepődtem meg a leginkább, amikor egyszer csak azon kaptam magam, hogy huszonhetedike, és én egy kocsiban ülök, úton ismét a tesómék felé.
Jól olvastad, valóban huszonhatodikáig voltam távol, és vissza is mentem akkor a suliba anak rendje s módja szerint.
Egy ideig jó kedvem volt (Norbival elhülyéskedtünk, megittunk egy jó erős kávét), ám huszonhetedikén reggel rájöttem, hogy az eddig oly szeretett, és féltett barátaim, a szobám, és a magányom lettek a legnagyobb ellenségeim.
Ahányszor napokig a testvéremnél, és annak családjánál voltam, aztán visszamentem az iskolába, rövid ideig hiányoztak, de végül visszatért az életem a megszokott kerékvágásba.

Csakhogy, miközben tegnap este örömtől mámorosan feküdtem a most már hatéves unokahúgom szobájában, és úgy éreztem, ott vagyok, ahol a jelenlegi helyzethez képest a legjobb nekem, felmerült bennem a kérdés:
Vajon miért van az, hogy sehol nem jó nekem? Miért érzem ennyire számkivetettnek magam?
Egy idő után mindkét hely (a suliban, és a tesóméknál is nyűgös vagyok), és oda vágyódom, ahol épp nem vagyok.
Aztán persze rájöttem. Emlékeztek, tavaly két hétig a téli szünetben milyen jól éreztem magam?
Bizony, mivel Emivel voltam! Náluk valóban nem számoltam a napokat, mert ott megvolt a kellemes családi hangulat, illetve a barátnőm is velem volt.
Most az a baj, hogy nem vele vagyok, ráadásul kétségek gyötörnek a közös jövőnket illetően. Úgyhogy szerintem nem csoda, ha rosszul érzem magam.
Mindegy, bárhogy nézem, per pill a tesóméknál a legjobb nekem.
A suliban, vagyis úgy mondanám, a gyermekotthonban az zavart igazán azalatt az egy este/éjszaka alatt, amit ott töltöttem, hogy tulajdonképp nem tudtam kivel beszélgetni. Ott volt Norbi, de ő is inkább bekuckózott a szobájába.
Aki jobban ismer, az tudja, hogy nem vagyok valami szociális ember. Azonban nekem mégis társaságra van szükségem, hogy eltereljem a gondolataimat Emeséről.
Nem hittem volna, hogy egyszer még ennyire fog zavarni. Már csak ezért is jó lesz, ha a lehető leghamarabb megtudom, mit is szeretne.

Tehát úgy látom, most csak ez az egy járható út létezik, vagyis a családom, ha nem szeretnék megőrülni. Ilyenkor látom igazán, mennyire is fontos a család.
Lehet barátnőd, feleséged, de ők elhagyhatnak, elválhattok. Ellenben a családod az mindig melletted marad.

Szóval húsz ezer forintomba fájt a kis mutatványom, de ha ez kell ahhoz, hogy túléljem ezt a hullámvölgyet, ami az életemben keletkezett, ám legyen.
Megígérték, hogy visszakapok tíz ezret, vagyis a felét annak, amit én kiadtam, szóval egész nyugodt vagyok, mert keresem is a pénzt, nem csak költöm.

Most másodikáig fogok a tesóméknál maradni, és megfogadtam, bármi lesz, én akkor is jól fogom érezni magam, hogy aztán harmadikától újult erővel vessem bele magam az életbe, és győzzek le minden előttem álló akadályt.

Amikor nem tudod, hogy hol a helyed

Post navigation


Vélemény, hozzászólás?