Nem tudom, mostanában rászoktam, hogy szinte minden nap írok többnyire egy rövid bejegyzést.

A mai napom sajnos nem indult jól, mivel Emi már kimondatlanul azzal fogadott, hogy nincs jó kedve. Szinte biztos, hogy a tegnap történtek zavarták még mindig.
Viszont reggel, miközben készülődtem a suliba, hirtelen, mintha isteni sugallat jött volna, egyszercsak megváltozott a szemléletem önmagammal kapcsolatban.
Mondták már máskor is, mikor rossz volt a kedvem, hogy csak rajtam áll, hogy hogy is érzem magam.
Egész eddig hülyeségnek tartottam, és csak most sikerült úgy igazán megértenem.

Úgyhogy, mikor rövid gondolkodást követően levontam a következtetést Emi hangulatát illetően, úgy döntöttem, hogy igyekszem jól érezni magam, hogy még ha másnak rossz is, azért nekem legalább jó legyen.

Ezt a mihamarabb, vagyis ma úgy valósítottam meg, hogy, mikor a többiek átmentek órára a pékműhelybe, én kissé felelőtlenül, és még miegymás negatív jelzővel illetve magam a kívülállók szemében, az osztályban maradtam.
Egész délelőtt vagy ültem a helyemen, és nagyjából félliter kapucsínót megittam, vagy feküdtem egy kényelmes babzsákon, de mindenképp Jack Reachert olvastam. Úgyhogy egy, vagyis három szóval: királyul éreztem magam.
Majdnem letoltam hatszáz oldalt az éjféli szállítmányból, bár tény, hogy képernyőfelolvasó programmal könnyű, mivel lényegében nem én olvasok, hanem csak hallgatom.
Sajnos nemsokára végzek mind a huszonöt kötettel, pedig nem akarok, mert hiányozni fognak a szereplők, de legfőképp Reacher.
Olyan ez, mint egy csomag chips: finom, ezért gyorsan megeszed, mit sem törődve a későbbi hiánnyal, és még akkor is kevésnek érzed, ha tényleg sok, aztán majd megőrülsz.
Majd lehet, miután végeztem a sorozattal, újrakezdem, amíg meg nem unom, ahogy a barátnőm is teszi ezt az Alkonyat sorozattal.
Bár picit más köztünk a különbség ebből a szempontból, ez igaz.

Joban belegondolva az életvitelembe, azt érzem, hogy Reacher hatására megváltoztam úgy egy-két hónap alatt. Felelőtlen lettem, mármint felelőtlenebb lettem, mint ami eddig is voltam, sokkal szemtelenebb vagyok, lazábban veszek mindent.
Pl. a múltkor csak úgy, minden nélkül nekivágtam a giminek, egyetlen fehérbottal. Se telefon, se bármilyen irat. Nem kéne, hogy a könyvekben lévő bizonyos szereplők befolyásoljanak, mert a valóságban élünk, nem egy könyvben.

Jó ez a rajtad áll, hogy hogy érzed magad, mint mottó, csak nem szabad olyan nagyon érdekesen alkalmazni elvként, mint ahogy én tettem.
Mivel konkrétan nem teljesítettem a kötelességem, ez pedig még egy intő bezsebelésével járt, és immár három van. Szóval sürgősen abba kell ezt hagynom, és megfogadnom Emi tanácsát – mivel másra úgyse nagyon hallgatok rajta kívül, és össze kell szednem magam.
Nincs sok felelősségtudatom, ezt pedig valahogy fejlesztenem kell.

Egyébként a mai kimaradásomat azzal magyarázom, hogy mivel Emesének nem volt jó a hangulata, ezért nem mentem, mondván ne legyen még rosszabb a helyzet, de ilyet nem lehet csinálni, bárhogy is magyarázom informatívan.
Kicsit olyan ez, mint a drog: hamis illúziókba ringat, ideig-óráig jó, aztán mikor elmúlik a hatása, rájössz, hogy mekkora hülyeséget csináltál.
Persze, vállalom a következményeket, de azért idő előtt nem akarom kidobatni magam a suliból. Pedig jó úton haladok efelé, de a melóig még ki kéne bírnom.
Jó az osztálytársaimnak, hogy ők kibírják a stresszel járó helyzeteket, nekem pedig kicsit ciki, hogy nem megy. Ezért is kell változtatnom ezen az egészen.

Most, hogy kipanaszkodtam magam, megyek, és foglalkozom kicsit a könyvemmel, és kijavítom az eddigi hibáimat mind nyelvtani/helyesírási, mindpedig logikai szempontokból.

Csak rajtad áll, hogy hogy akarod érezni magad

Post navigation


Vélemény, hozzászólás?