Mármint nem pont ebben a pillanatban vagyunk együtt egy éve, mivel október tizenegyedikén lesz egy éve és egy hónapja, szimplán ez a cím jutott most az eszembe.
Na meg felmerült bennem, hogy miért ne írhatnék erről egy rövid postot – mert hát egy év az mégis csak egy év, ahogy kettő, és három. 😀

Per pillanat az intézmény gyermekotthon részlegének az udvarán ülök egy padon, és félbehagytam a 20-ik Jack Reacher kötet olvasását, hogy egy hirtelen ötlettől vezérelve blogoljak kicsit.
Nem nagyon, de enyhén hideg van, ezért felvettem egy pulcsit.

Kérdezheted, és jogosan, hogy: miért nem vagyok órán? Erre nagyon egyszerű a válasz: mivel a suliban épp zumba táncprogram van, én pedig nem szeretek táncolni.
Vagyis de, csak egyszerűen fogalmazva nem így.
Két éve volt egy disco, amiben táncoltam egy lánnyal, vagyis az akkori barátnőmmel, és az tetszett.
Az egyik osztálytársam, mielőtt elkezdődött ez a program, mondta is, hogy most táncolhatnék Emesével, de azt feleltem rá, hogy nem akarok.
Bár elvileg Emi nem szeret táncolni – szerintem pedig csak szégyenlős, mivel ahogy kinéz, és amilyen zenéket szeret (mai tophites slágerzenék), nem tudom elképzelni, hogyha meghall közülük egyet, akkor ne akarna táncikálni kicsit.

Egyébként a zumba, aztán egy futásos program azért van, hogy a nyertes iskola megkaphasson egy másfélmillió forint értékű fitneszparkot.
Engem ez az egész sport dolog most annyira nem vonzott, mert rosszul aludtam az éjszaka, és nyűgös vagyok, de az elhatározásomnak meg is lett az eredménye.
Az osztályfőnököm azt mondta, hogyha úgy döntök, hogy nem veszek részt a programokon, akkor számoljak egy intővel.
Ezen a héten annyiszor elmondta, én pedig annyiszor maradtam már csöndben, hogy most már igazán azt éreztem, válaszolnom kell valamit.
Azt a talán kissé szemtelen választ mondtam, hogy felőlem aztán annyi intőt írhat a Krétába, amennyit nem szégyel.

Hétfőn kicsit összekaptunk Emivel, azt a problémát pedig kissé talán furcsa módon úgy oldottam meg, hogy átmentem a pékműhelyből az osztályunkba. Én szóltam a tanárnak, hogy mit tervezek, de ő nem figyelt, ezért teljesen érthető módon úgy vette, mintha csak úgy leléptem volna.
Erre is jött a kapsz egy intőt szöveg, amiből egyébként nem tudom, mennyi az igaz, mert lusta vagyok megnézni az enaplót. Vagy inkább nem merem, mert tartok tőle, hogy beváltotta az ígéretét. 😀

Az Emesével való veszekedésre a megoldás sajnos, vagy nem, de technikailag az volt a legjobb, hogy kimentem az óráról mind az osztálytársaim, és a tanár, mindpedig a kettőnk szempontjából.
A tanárnak és az osztálytársaimnak azért volt ez jó, vagyis én így látom, mivel Emivel nem martuk egymást, ezáltal nem lett rossz mindenkinek a hangulata.
A kettőnkre vonatkozó előnyből pedig az a jó származott, hogy nem mérgesedett el jobban a helyzet.

Tudom, hogy ilyet a munkahelyemen majd nem csinálhatok, de ott vélhetően nem is fogok egy helyen dolgozni Emesével, ami jól lesz úgy.

Mindegy, én már azért szurkolok magamnak, hogy azt a kis időt – ami nem tudom, még mennyi, kibírjam az Erfóig.

De visszatérve a táncra, az biztos, hogyha lesz disco a suliban – és szinte biztosra veszem, hogy lesz, akkor fogok táncolni Emesével.

Ja, lehet, hogy benn marad – mármint nem megy haza, és a rokonainál lesz, de mondta, hogy most nincs kedve menni ide-oda.

Tegnap eléggé rossz hangulata volt, főleg délután, mivel kimentünk a boltba, és neki szüksége volt egy-két dologra, amiket én készséggel meg is vettem neki, mivel ő (épp) nem tehette meg.
Bár némelyik terméknél, főleg a csajos dolgoknál majdnem dobtam egy hátast a 800 Ft-os összeg miatt, de erre viccesen megkaptam a délutánosomtól, hogy üdvözöl a lányok körében.
Hát, ez van. Ami kell, az kell. 😉

És ez volt, ami zavarta, hogy cikinek érezte, hogy segítsek neki anyagilag.
De megnyugtattam, hogy szerintem nincs ezzel semmi baj, mert bizonyára ő is segítene nekem ezen a téren, ha úgy alakulna a helyzet.

Viszont a mozi óta, vagyis most vasárnap lesz egy hete annak, már megnéztük a Doctor Strange-t, ami a Tíz Gyűrű legendája filmhez kapcsolódik, illetve majdnem mindhárom Mátrix filmet.
Néha kicsit felhúz a dolog, hogy nem nagyon tudja narrálni Emi a történéseket, de igyekszem túltenni magam rajta úgy, ahogy sok más furcsa jellemzőjén is.
Mert ha tényleg szeretem, akkor elfogadom úgy, ahogy van, és nem akarok mindenen változtatni, ami őt azzá teszi, aki. Remélem, hogy nem csak egy évig leszünk együtt, hanem tovább is, egész életünkre.

A gimit sajnos picit elhanyagoltam, illetve most hétfőn se fogok tudni bemenni, mivel pékes programon leszünk, de ez van.
Hiszem, hogy minden egyes nap, amíg még ott vagyok, ha akarom, egy új esély arra, hogy javíthatok, szóval ezért nem félek különösebben.
Hú, ez olyan volt, mint valami nagy Arisztotelészféle bölcsesség.

Bár őszinte leszek, az igazság az, hogy figyelmesebben utánanéztem a programozói képzésnek, ahová jelentkezni szeretnék érettségi után, és ott láttam egy olyat, hogy számviteli ismeretek is kellenek.
Ebből feltételezem, hogy a matekot jól kellene tudnom, amiből persze fel vagyok mentve, mivel a gimis matektanár nem tud tanítani engem, mint vakot, ahogy már írtam is.
Úgyhogy nem gyúrok rá annyira az érettségire, igazából csak annyi kell, hogy meglegyen a papír, mert a mai világban úgyis csak azt nézik, hogy van-e papír, vagy nincs.
Ugyanakor tény, hogy a tudás a mérvadóbb, de amit nem tanítanak, azt ugye nem is tudhatom. Ennél fogva majd autodidakta módon kell megtanulnom programozni, ha sikerül, és úgy megvalósítanom a magánvállalkozós, szoftverfejlesztős munkámat.

Ettől függetlenül azért hamarosan írok az iskolának egy levelet a programozói képzést illetően, tehát majd kiderül, hogy helyes-e a fentebbi feltételezésem, vagy sem.

Visszatérve Emire: felmerültek bennem olyan gondolatok, hogy kapcsolat, látás és vakság. És az ehhez kapcsolódó, szerintem érdekes kérdés: vajon szempont-e nekem egy kapcsolatban, hogy lásson a lány, akivel vagyok?
És, habár sokáig nehezen ismertem be magam előtt, végül a közelmúltban rá kellett jönnöm, hogy igen.
Egyszerűen azért szempont, mivel ha látóval/gyengénlátóval vagyok, úgy könnyebb az élet.
Nem feltétlen arról van szó, hogy mondjuk közlekedés téren, mintha vakvezető kutyus lenne, elvitetem vele magam mindenhová, ld. Westend/mozi, mert elmegyek én akár egyedül is a halál micsodájára is, ha akarok.
Viszont olyannal, aki lát, az vitán felül áll, hogy kényelmesebb.

Hmm, ha jól hallom, visszaértek a többiek, úgyhogy most félbehagyom ezt a bejegyzést, és visszamegyek az osztályba, mert semmi kedvem megfagyni – annyira azért nincs meleg, aztán majd lehet, folytatom.

Egy éve Emivel

Post navigation


Vélemény, hozzászólás?