Valószínűleg ez is egy hasonlóan hosszú blogbejegyzés lesz, mint a múltkori, de még nem tudom.
Mindenesetre igyekeztem neki jobb címet adni az előző kettőnél, ami végül is majdnem ugyanaz.

Erfo

Ha jól emlékszem – remélem, igen, akkor kedden voltam az Erfóban, mivel végre megkapták a jelentkezésemet.

Most még segítséggel mentem el a Csömöri útra, és ez valószínűleg az elkövetkezendő egy, talán két alkalommal így is lesz.
Merthogy ott csak az alkalmassági vizsgálat lesz, miután megkapják tőlem a papírokat, amiket kértek.
Alapjába véve tetszett a hely, még ha a jövőben nem is ott, hanem a Dózsa György úton fogok dolgozni.

Egy hajléktalan úgy gondolta, hogy a munkahely előtere egy büfé, és vett magának teát az automatából, amit aztán a bejárat előtt lévő lépcsőn akart meginni, de ezt a portás nem igazán hagyta.
Szép szóval – persze jelképesen végül el tudta zavarni a hajléktalant, illetve utána azt a BMW-s srácot, aki beállt a kapuba, és nekiállt cigarettázni.
Tehát a várakozási idő alatt nagyon jól szórakoztam, és igazából utána sem ért különösebb megrázkóttatás.
Lejött egy hölgy, akit megérkezéskor kerestem, és felírta egy papírra, hogy milyen iratokat kellene behoznom, hogy aztán meglegyen a vizsgálat.
Na de lényeg a lényeg, hogy elvileg egy-két héten belül már munkába is tudok állni.
Ha minden igaz, épp összecsavaroznak dolgokat, ami nem rossz.
Mondjuk 10:30-kor kezdek, és 14:40-kor végzek, ez pedig a hétfő szempontjából elég durva, de nem lehetetlen, mert meg tudom oldani.
Törivel kezdek, amiből három van egymás után, szóval ha esetleg az elsőre később érnék be, vagy a második elejére, abból nem hiszem, hogy baj lenne.

Az első hétvégém Emivel

Mivel a cím kissé pontatlan, ezért kijavítanám magam: ez az első olyan hétvége, mikor a barátnőm már használja velem a kimenőjét, amit az anyukája írt neki.
Tegnap kitaláltuk, hogy mi lenne, ha ma elmennénk moziba, és megnéznénk egy filmet, aztán megebédelnénk a mekiben, hogy végül a napot azzal zárjuk, hogy újratelepítem a számítógépét a suliban.
Mondanom sem kell, ez így is lett.

Megbeszéltük tegnap este, miután elküldtem neki az előzetest, ami nagyon elnyerte a tetszését, hogy a Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája című mozifilmet fogjuk megnézni a Westendben.

Kicsit tartottunk a közlekedéstől, de kaptunk telefonos segítséget egy jófej nevelőtől, amikor csak igényünk volt rá, 🙂 na meg hát minden ezzel kapcsolatos feladatot sikerült valahogyan megoldanunk.

Nagyjából hétkor keltünk. Én a magam részéről nem értettem, hogy miért sietek, de gyorsan ettem reggelire egy pizzás csigát, ittam egy kávét, és átmentem az iskolába.
Azt beszéltük meg, hogy az osztályban találkozunk, ami nem sokkal azután meg is történt, hogy bementem a terembe. Úgyhogy végül is jól tettem, hogy siettem.

Emi egy hónapban egyszer ettől az évtől kezdve benn marad a suliban, aztán haza megy (nem Pesten lakik), a következő alkalommal a pesti rokonainál van, végül minden hónap végén ismét hazamegy.
Vagyis ez ebben a hónapban minden valószínűség szerint így lesz, és most a második lehetőség volt soron.

A hetvenkettes megállója közel van egy CBA-hoz, így beugrottunk, mivel szívügyemnek tekintettem, hogy vegyek Emesének valamilyen reggelit, ha már úgy jött el, hogy nem evett.
De oké, megértem, hisz sietni akart, hogy be tudjunk ülni a tíz órás mozielőadásra.

Tehát ott tartottam, hogy vettem neki három péksütit, illetve üdítőt, aztán elindultunk.

Miközben a hetvenkettes trolibuszon ültünk, útban a Nyugati pályaudvar felé, Emi csak úgy mellékesen megjegyezte, hogy ő igazából másodjára, vagy harmadjára megy most moziba.
Erre én néztem egyet meglepettségemben, és hirtelen nagyon vagányul, és megtisztelve éreztem magam. 😀

A moziba érve kiderült, hogy igazából délben kezdődik az első magyar tíz gyűrű legendája film 2D-ben, merthogy előtte angolul adják.
Nagyjából tíz óra volt, úgyhogy az előttünk lévő két órát arra használtuk, hogy fotózkodtunk a mozinál, mászkáltunk a Westendben, és megnéztük a Mediamarkt-t.
Ott úgy gondoltam, megvizsgálok közelebbről egy okosórát, ám azzal nem számoltam, hogyha felemelem, akkor ő azzal vág vissza, hogy beriaszt.
Nem hitték azt, hogy el akarjuk lopni, de azért beparáztam kicsit. 🙂
Mivel Emi is leszedegedte a helyükről az elektromos kütyüket, amiket néztünk, először azt hittem, ő volt, aztán rájöttem, hogy én voltam a bűnös, úgyhogy inkább nem bántalmaztuk az okosórákat.

A laptopokat is szemügyre vettük, és hallottuk, hogy mögöttünk másnak is beriasztott egy-két óra, vagy telefon, úgyhogy kicsit megnyugodtunk.
Úgy látszik, a mai nap ilyen rosszalkodós kedvükben voltak ezek a Mediamarktos biztonsági rendszerek.

Visszatérve a filmre: némileg fenntartásokkal kezeltem, hogy Eminek mennyire fog tetszeni, illetve maga a moziélmény, de az a jókedvű, önfelett csivitelése egész úton visszafelé megért minden félelmet.
Nem mondom, jobban oda, meg vissza volt a filmért, mint én, de hát ez egyértelmű volt.
Mivel kínaiak voltak a filmben, ezért sok dialógus sajnos kínaiul is zajlott.
Tény, hogy feliratozva volt, viszont sajnos Emi nem tud olyan gyorsan olvasni, ezért voltak részek, amiket nem túlzottan élveztünk, vagyis én semmiképp.

Elvileg nagyon látványos volt az egész, és még ha én ezt nem is tapasztaltam, a hangeffektek – azt nem jelentem ki, hogy mindenért kárpótoltak, de nagyon szórakoztatóvá tették számomra ezt az élményt.
Most, hogy írom ezt a részt, tisztán hallom a fejemben Emese hangját, mikor azt mondja a mozgólépcsőn lefelé jövet, hogy mennyire kár, hogy nem látok, főleg ilyenkor.
Erre én azt válaszoltam, hogy igazából ez van, de cserébe a hangok jók voltak. Illetve az is nagyon boldoggá tett, hogy neki tetszett.
Bár megjegyezte, hogy azért hangos volt, de attól függetlenül élvezte.
Néha önző alaknak tartom magam, és épp ezért volt furcsa nekem, hogy jól esik, mikor másnak, de főleg a barátnőmnek örömet tudok okozni.

Ha már ennyit beszéltem a filmről, nyilván érdekel, hogy miről is szól. Mivel már megtették helyettem, hogy leírták, ezért én inkább bemásolnám nektek, aztán leírom a gondolataimat.

A sztori

Több ezer évvel ezelőtt Hszü Ven-vu megtalálja a misztikus tíz gyűrűt, amely halhatatlanságot és erőt ad neki. Ven-vu harcosokat gyűjt és létrehozza a Tíz Gyűrű szervezet, amely számos királyságot meghódít és kormányokat buktat meg. 1996-ban Ven-vu Ta Lo falut keresi, ahol állítólag különféle mitikus lény él. Megtalálja a falu bejáratát, de a falu őre, Jing Li megakadályozza a belépést. Szerelmes lesz a nőbe és két gyermekük születik, Sang-csi és Hszia-ling. Ven-vu feladja a Tíz Gyűrűt és a szervezetét, hogy a családjával legyen. Azonban Jing Lit végül megölik, így Ven-vu ismét felveszi a gyűrűket, hogy lemészárolja őket és folytathassa bűncselekményeit. Sang-csi harcművészeti képzésen vesz részt és az apja 14 éves korában elküldi, hogy megölje a Vasbanda vezetőjét. Küldetése teljesítése után Sang-csi San Franciscóba menekül, ahol felveszi a Shaun nevet.

Napjainkban Sang-csi szállodai inasként dolgozik a legjobb barátjával, Katyvel. Egy nap Sang-csi és Katy a buszon utazik, majd megtámadja őt Pengekéz és a Tíz Gyűrű emberei. Sang-csi legyőzi őket, de meglátja, hogy az anyja által adott medálját elvették. Attól tartva, hogy a Tíz Gyűrű megtámadja a húgát a medálért, úgy dönt, hogy felkutatja őt. Közben elmondja Katynek a múltját. Megtalálják Hszia-lingot Makaóban egy földalatti harcklubban, ahol ő a tulajdonos. Megérkezésük után a Tíz Gyűrű megtámadja a harcklubot, majd váratlanul megérkezik Ven-vu.

Elviszi Sang-csit, Hszia-lingot és Katyt a Tíz Gyűrű főhadiszállására, ahol Ven-vu elárulja, hogy úgy véli Li még mindig él és Ta Lóban tartják fogva őt. A két medál segítségével megidézik a térképet, amely segítségével beléphetnek a faluba. Ven-vu el akarja pusztítani a falut, miután kiszabadította feleségét. A gyerekei ellenzik, ezért Katyvel együtt börtönbe zárja őket. Ott találkoznak Trevor Slattery színésszel, akit azért zártak be, mert Ven-vunak adta ki magát. Négyen elmenekülnek az épületből.

Ők négyen Hundun lény vezetésével eljutnak Ta Lóba, ahol találkoznak és figyelmeztetik Jing Nant, Li nővérét. Elmondja Ta Lo történetét: évezredekkel ezelőtt a lelket emésztő Árnyvilági és csatlósai megtámadták a falut. A falut azonban megmentette a védő sárkány és bezárták őket a hegybe. Nan szerint a gonosz lény befolyásolja Ven-vut, hogy azt higgye, Li még mindig él és kiszabadítsa őt. A falusiak és Sang-csi-ék felkészülnek a Tíz Gyűrű érkezésére.

Ven-vu és a Tíz gyűrű megérkezik és elkezdődik a csata. Sang-csi és Ven-vu harcolnak egymással, majd Ven-vu a közeli tóba löki a fiát. Ven-vu elkezdi feltörni a barlang kapuját, ami miatt az Árnyvilági csatlósa kimenekülnek. A falusiak és a Tíz Gyűrű szervezete összefognak, hogy megállítsák a csatlósokat. A sárkány újjáéleszti Sang-csit. Ven-vu és Sang-csi ismét harcolnak egymással, és Sang-csi nyer. A csatlósok által elfogott lelkektől megerősödve az Árnyvilági megszökik és megtámadja Ven-vut és elveszi a lelkét, közben Ven-vu átadja a fiának a tíz gyűrűt. A falusiak végül legyőzik az Árnyvilágit. Sang-csi és Katy visszatérnek San Franciscóba, ahol találkoznak Wonggal.

A stáblista közepén lévő jelenetben Sang-csi Bruce Bannerrel, Carol Danversszel és Wonggal beszélget, majd felfedezik, hogy a tíz gyűrű titokzatos jelet bocsát ki. A stáblista utáni jelenetben Hszia-ling lesz a Tíz Gyűrű új vezetője.

A gondolataim és a véleményem

Őszinte leszek, én is csak most néztem meg, miközben írtam ezt a bejegyzést, hogy a Wikipédia alapján mi is a történet, és jól tettem.
Ugyanis, mikor néztük a filmet, nem tudtam lényeges dolgokat. Pl. hogy a főszereplő meghalt, aztán visszaéledt.
Eminek még csiszolnia kell a narrációs készségét, de menni fog ez, én tudom.

Azt egyikünk se tudta, hogy a tíz gyűrűnek, mint tárgyaknak, tulajdonképp mik is a céljaik. Merthogy azt kínaiul mondták a film elején, de azt nem értettük, illetve Emi nem is tudta elolvasni.
Lehet, majd holnap el is mondom neki, hogy mi is a helyzet, csak hogy értse. Egyébként érdekes, és ezt ő mondta, hogy a gyűrűk olyan nagyok voltak, hogy inkább az ember kezére mentek rá, mintsem az ujjaira.
Akkor miért nem a Tíz Karkötő legendája volt a címe? 🙂 Az lehet, egyedivé tette volna.

Az jutott eszembe, miközben néztem a filmet, hogy ez a lélekfalók (Harry Potter), sötét kapu egy kicsit, mintha már unalmas lenne ötlet szempontból, de azért annyira mégsem.

Illetve nem igazán tudtam hová tenni, hogy a film eleje, ami a jelenben játszódik, olyan földhözragadt, ellenben a végére már úgy elengedték a stábtagok a gyeplőt, hogy nem győztem követni gondolatmenetben.

Marvel filmként a felirat után kaptunk még egy kis folytatást, amiről sikerült majdnem lemaradnunk.

Vége volt a filmnek, mi pedig úgy gondoltuk, akkor már csak feliratok lesznek a képernyőn, pl. hogy ki készítette, és az minket nem érdekel.
Nagyjából a moziterem bejáratánál álltunk, mikor feltűnt, hogy van még valami. Hála az égnek Emi onnan is látta, hogy mi történik, úgyhogy semmiről nem maradtunk le.
A mozgólépcsőn, ahol Emi elkezdett szemezgetni a film legjobb részeiből, meg hogy milyen jó volt a mozivászon, mert nagy volt, kicsit dühös lettem magamra, hogy hát Marvel film, már nem egyet néztem belőle, és tudhatnám, hogy kábé minden film vége után van egy kis extra, ami az esetleges folytatásra enged következtetni.

A mozi után, hogy kimászkáltuk magunkat a Westendből kivezető aluljáró megfelelő feljáratát keresve, ahonnan jöttünk, elmentünk mekibe.
Azt hittem, hogy a sulihoz közeli McDonald’s-ba megyünk ebédelni, ahogy ezt este megterveztük, ezzel szemben Emi olyan sziklaszilárdan ragazkodott az elgondolásához, miszerint a Nyugatinál lévő mekinél fogunk várakozni, hogy senki, és semmi nem tudta volna eltántorítani tőle.

Létszámkorlátozás volt, vagyis bizonyos számú ember lehet benn, és egy őr figyeli, hogy ki megy be, és jön ki.
Beleegyeztem – hát hogy is tudnék egy olyan hölgynek ellenállni, mint Emese, és meg is kaptuk, amit akartunk.
Menübe kértünk kilenc db McNugget’s-t, egy közepes sültkrumplit és egy colát.
Az persze már más lapra tartozik, hogy az egyikünk colája belefolyt a trolibuszon a táskámba nagy bosszúságomra, de sebaj.

Ja, azt majdnem kihagytam, hogy mi is történt azután, hogy megkaptuk, amit akartunk.

Emi elvette a szatyrot, amiben az elvitelre kért mekis cuccok voltak, mire én gondoltam egyet, és jó nagy lendülettel megfordultam, mondván akkor mehetünk is.
Pont akkor Emese vállát fogtam, de mégis, olyan erővel csattantam neki fejjel egy márványból készült oszlopnak, hogy egy pillanatra felmerült bennem a kérdés, miszerint: akkor most mi szólt nagyobbat? A fejem, vagy az oszlop?
Hát, szerintem az előbbi. 😀
Emi persze nem győzött bocsánatot kérni azért, mert nem figyelt, mire megnyugtattam, hogy semmi baj, engem vitt el a hév.

Az osztályteremben sikerült egész jól laknunk, úgyhogy elkezdődhetett a számítógép újratelepítés.

Nagyjából négykor kezdtük el, és kicsivel hét előtt fejeztük be, viszont most Eminek van egy jó, természetesen a laptopban található hardverhez képest egész gyors számítógépe, ami eddig nem volt így.

Mikor búcsúzáskor megöleltem, ugyanazt éreztem, mint egyszer, még nyár előtt.
Hogy hiányozni fog, még ha most osztálytársak is vagyunk, illetve, hogy jelen esetben holnap már jön is vissza.

De ez valahogy másfajta hiány, vagy hogy mondjam.
Megpróbálom elmagyarázni: megnyugtat a tény, ha vannak nagyon jó dolgok az életemben, amikről biztosan tudom, hogy mindig megmaradnak. Tehát ebben az esetben az, hogy Emivel havonta egyszer-kétszer ki tudok menni a suliból úgy, hogy csak ő és én, és mehetünk akár moziba, mint most, vagy bárhová, ahol jól érezzük magunkat.
Hm. Majd lehet, megkérdezem tőle, ő hogy is van ezzel kapcsolatban.

Bár már egyre kevesebb, de azért sok dolog van mostanában az életemben, amik stresszelnek. És ha van ez a kis kikapcsolódás, ideiglenes környezetváltozás, főleg a barátnőmmel, akkor azok megnyugtatnak, feltöltenek.
Még mindig nem tudok menni Emeséékhez, de az lesz majd az igazi, ha egyik hétvégén ez, a másik hétvégén pedig az a jó történik velem.

Visszaolvasva ezt az egész bejegyzést, főleg az Emiről szóló részeket, tisztán átjönnek számomra az iránta való érzéseim, és hogy tulajdonképp mennyire is szeretem őt.
Jó, hogy egyre több élményben tudunk résztvenni együtt, és nem csak a suliban, mert ez teszi erősebbé, mélyebbé a kapcsolatunkat.

Na, ezekkel a szerintem szép mondatokkal akkor én most búcsúzom is, mivel tizenegy óra, és majdnem három órája írom ezt a postot.
Hú, tényleg jó hosszú lett. Talán kétszer olyan hosszú, mint az előző. De hát volt miről írni.

Sziasztok, mindenkinek szép jó éjszakát!

Erfo és az első hétvégém Emivel

Post navigation


Vélemény, hozzászólás?