Érdekes, igaz? Hogy már száz bejegyzést írtam meg eddig.
De vajon még mennyit fogok? Biztosan sokat, már csak azért is, mivel jó kiírni magamból azokat a dolgokat, amiket szeretnék megosztani a nagyvilággal. 🙂

Bár sajnos most pillanatnyilag rossz a kedvem. Néha van úgy, hogy nem tudom, miért, mint most, és ez bosszant, de ez van.
A barátnőm kinn van az udvaron – végül is mehetnék utána, de nemsokára megy közlekedés órára, én pedig írom ezt a bejegyzést.

Úgy gondoltam, hogy a századik bejegyzés a szülinapom miatt keletkezik majd, vagyis jövőhét kedden, amit már nagyon várok, mivel lehet, hogy rántotthúst, és sültkrumplit fogunk enni.
Csakhogy ez mégse így lett.

Jelenléti oktatás

Egy kicsit azért örültem, hogy visszajöttünk a suliba – no persze nem az osztályközösség miatt.
A távoktatásnak is megvoltak az előnyei, ahogy talán írtam, és a hátrányai is, amikről ma, pályaorientáción, az utolsó órán beszéltünk.
Például az előny, hogy valamennyire több volt a szabadságérzete az embernek, vagy ami nem olyan volt, hogy nagyon ki kellett mennie, arra tudott időt szakítani.
Mint nekem a könyvírás.

A hátrány mindenképp a szabadságal járó felelősség tanulás téren, illetve az, hogy valamennyire megváltozott úgymond az emberiség ezidő alatt.
Én annyira nem tapasztaltam, de mintha kicsit tapintatlanabbak, érzéketlenebbek lettünk volna, vagy nem is tudom.
Ami nekem igazán hátrány volt, de leginkább csak akkor, mikor teljes online oktatás volt, hogy nem találkozhattam Emivel.
Szóval jó is volt, és nem is.

Tegnap csak osztályfőnöki volt, és milyen furcsa, pont a mi osztályfőnökünk nem jelent meg, de úgy egész nap.
Ennek ellenére a délutánosunk igyekezett kitenni magáért. Ez abban nyilvánult meg, hogy délelőtt társasoztunk, aztán ebéd után (azt hiszem karfiolleves, és rizseshús volt) – amiből szinte nem ettünk a meleg miatt, kivitt minket fagyizni.
Emi mondta, hogy annyi mindent adtam/vettem már neki, hogy meghív egy fagyira, amit meg is köszöntem.
Magának is vett, de csak egy gombócot, mivel a kettő – merthogy nagyokat adnak, túl sok volt már neki a múltkor.
Viszont én kettőt ettem. 😉

Hát, ma már voltak órák, ami annyira nem tetszett, ugyanis rájöttem arra, hogy tényleg igaz, amit a gimis töritanárom mondott.
Vagyis, hogy az ember teljes maximalitással öt percnél tovább nem tud figyelni.
És ezt bizony rendkívül bosszantónak találom abban a tekintetben, hogy még ha akartam is volna, egyszerűen nem lettem volna képes folyton koncentrálni.
Az, hogy sokáig írni, amit a tanár mond, stb., nem nagyon megy.
Persze, nem nyavajogtam – csak most, 😀 de ez zavar.

Gimi

Most még nincs suli, csak jövőhét hétfőtől, tehát tizenhetedikétől kezdődik.
Angolból egy kicsit ellustiztam most a dolgokat, de most, azt hiszem szerdán lefelelek a környezetvédelemből online, amíg még megtehetem, aztán úgy meglesz az áprilisi jegyem, merthogy kicsit elcsúztunk jegyek tekintetében.
Magyarból kaptam egy egyest – nem értem, mire fel, tekintve, hogy nem írt a tanár, miből is felelhetnék.
Meg is kérdeztem tőle, de eddig nem kaptam rá választ.

Jövőre talán ez az egész jobb lesz (délelőtt meló, délután gimi). Vagyis nagyon remélem, ha csak megint nem jön be a vírusprobléma.
Mert ha nem, akkor marad a pörgés, és ha benne van az ember, akkor úgy jó. De ha csaknem fél évig úgy csinálja is, meg nem is, az jócskán visszavesz a lendületből.
Olyan, mintha egy autó sokáig nem menne, aztán egyszer csak beindítják, és nagy nehezen végül megy. Vagy nem.
De lehet, erről már leírtam a véleményem.

Vérvétel

Néhány napja tények elé állítottak – sajnos hamarabb nem volt alkalma a nevelőknek elmondani nekem, miszerint én ma kedden 7:45-kor vérvételre fogok menni.
Ne kérdezd, miért, mert nem tudom. Szerintem csak szükséges vizsgálat.
Szóval ez meg is történt. Évekkel ezelőtt már voltam egyszer, de az úgy nem érintett meg különösebben, nem úgy a mostani.
Ugyanis elég vastag tűvel szokták venni a vért, csak az nem mindegy, hogyan.
A nő, aki csinálta, úgy szúrta belém azt a szart, már nem is tudok rá mit mondani, mintha szent célul tűzte volna ki, hogy vagy kivéreztet, akár egy malackát, vagy legalábis az agyamból szeretné előhúzni a tűt.

Egyébként ami nekem furcsa volt, főleg így a vírus idején, az az volt, hogy milyen sokan voltak ott.
És részben emiatt mondtam ezt a megváltozás dolgot – vagy lehet, ez mindig is így volt, csak most szembesültem ezzel a ténnyel úgy istenigazából, hogy az ember egy baromira türelmetlen lény.
Mivel voltak néhányan, akik hamarabb mentek be, mint amilyen időpontot kaptak, illetve úgy háborogtak, főleg az idős, hetven, nyolcvan év körüliek, mintha igazából fontos dolguk volna.

Nem értem, miért nem tudnak egy kicsit várakozni, amíg sorra kerülnek?
Igyák szét az agyukat addig, mert a víz akkor különösen kell, vagy fogalmam sincs, de kezdjenek magukkal valami értelmeset a hisztizés helyett.

Utána, mivel ugye vérvétel előtt nem szabad enni, és inni, utóbi esetében csak vizet, egy nevelő vett nekem mindenféle fornettit, mert éhes voltam.
Az összes sütit meg is ettem. Sőt, még két kalácsot, és egy jogkhurtot is utána küldtem, a sort pedig egy kávéval zártam.

Amúgy képzeljétek, az a baj velem – vagyis hát nem tudom, hogy ez az e, hogy, mikor felébredek, nem tudok enni rögtön, csak egy-két órával később.
Nem úgy Norbi pl., aki ennek épp az ellenkezője.
És ez suliidőben, mikor az van, hogy felkelsz, eszel, suliba mész – mert hát előtte azért csak kell enni, én azt vallom, nehogy elájulj, vagy bármi, annyira nem jó.
Csakhogy egyszerűen akkor nem vagyok éhes, még ha este, elalváskor azt is érzem, hogy meg tudnám enni akár a falat is.
Olyan, mintha álmomban valamivel jóllaknék, hogy aztán ébredéskor az evés, mint olyan, ne élvezzen elsődleges prioritást az életbenmaradási listámon.

Na de képzeljétek, hogy vérvétel előtt ittam. Ami jó. Viszont elkövettem azt a hibát, amit utólag tudtam meg, hogy nem kellett volna, hogy teát igyak, amiben volt cukor.
Tehát a vércukorszintem így nem lesz reális, mikor megkapjuk az eredményt. Ettől függetlenül azért remélem, nem kell újra csinálnom ezt a közeljövőben, mert nem szeretném.

Evés

Ma ebédre petrezselymes krumpli, és valamilyen húst adtak – ja, és gombaleves.
Az utóbbit nem szeretem,de a húst krumplival azért megehettem volna. Emi mondta, hogy a krumpli az pocsék volt, mert ízetlen, de a hús az nem volt rossz.
Valahol okkal cseszegetnek az evéssel, mint olyannal. Most azt mondom, eben az esetben, a mai alkalomra igazat tudnék adni bárkinek.
De tényleg nem tudom, végül is miért nem ettem meg, ami volt. Helyette viszont ettem gyorslevest, de most nem esett olyan jól.
Hmm, lehet, már kezdem megutálni? Nem, mintha meglepne, csak valahol mégis.
Mi lesz, ha meghalok? Most mondjátok meg. Hogy maradok így tartós az idők végezetéig, akár egy múmia? 🙂

Na jó, abbahagyom a hülyeségeimet, még mielőtt bele nem melegedek, hogy megóvjam az idegrendszereteket.
Inkáb megnézek egy X-Men filmet, mert nem láttam mindet.
Szóval az evéssel kapcsolatban azt tudom mondani, hogy majd lesz valahogy, ahogy ezt is lehet, már írtam.

Ja, amúgy ma este, hiába, hogy nincs kedvem, de lehet, kivételesen megyek sportolni a suli tesitermébe
Mondjuk csak azért, mert Emese is ott lesz, és megmutathatom neki a toarball vakos labdajátékot.
Ha nagyon szigorú vagyok magamhoz, lehet, tudnék sportolni, merthogy az időm is engedné még erre a négy, öt hétre, ami maradt az évből, hogy keddenként este mozogjak.
Csak hát mégis vannak kifogások, hogy egy idő után az kevés lenne, mégis csak kell házit írni, stb.
Szerintem, amint lesz saját lakásom, vagy kikerülök a gyermekotthonból, akkor ezeket meg tudom oldani, én azt gondolom, még ha ti, olvasók ezt nem is hiszitek.

Év vége

Hajaj, csak nem tudok menni, ugyanis még írnom kell egy kicsit az év végéről. 😀
Őszintén, már várom, mert szeretem a nyarat.
Most lehet, nem megyek annyi táborba, bár ha másra tudtam/tudom költeni a pénzt, akkor ne a nyaralást hagyjam már ki.

Az egyikbe, Dunakilitire még lehet, Emi is jön, amire kíváncsi leszek, hogy tetszik majd neki, mert én szeretem.
Mármint Emesét is, nagyon, de Kilitit is.

Na jó, most már tényleg megyek. És még talán a kedvem is job lett kicsit, hogy blogolhattam.
A következő bejegyzés szerintem a szülinapom lesz!
Sziasztok!

A 100-ik bejegyzés: ismét jelenléti oktatás, avagy nemsokára vége az évnek!

Post navigation


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük