Sziasztok!
Remélem, ma mindenkinek jó volt a napja. Én most végre azt mondhatom, hogy egész jó.

Van, amiről kellemes írni, de van, amiről sajnos nem.
Mondjuk a történelem az már csak ilyen. Szerintem mindent meg kell örökíteni, ami volt, ezzel talán elkerülve egy már elkövetett hibát.

A múlt hét is tetszett, mivel egy jófej nevelő volt beosztva, akárcsak ma, akivel (Emese és én), elmentünk fagyizni a mekibe.
Akkor karamellaönteteset ettem, amit nagyon szeretek. Ja, előtte való nap pedig vettem egy húsz db-os Nuggets-t sültkrumplival, amit Emivel megettünk.

Képzeljétek, ma kaptam kínai oltást a Bethesda kórházban Covid ellen, de lesz még egy, május huszonhatodikán, ami szerda.
Elvileg, ha már lesz suli, akkor el fogok kéretszkedni az esti gimiről aznap.

Miközben ezen agyaltam az oltóközpontban a tizenöt perces megfigyelési idő alatt, kiszámoltam, hogyha huszonhat szerda, akkor tizennyolc kedd, tehát a suliban fogom megünnepelni a szülinapom.
Jó lenne, ha azon a hétvégén a barátnőmmel tudnék lenni náluk, de nem tudom, mi lesz még.

Egész jól vagyok, visszatérve az oltásra. Kicsit érzem a helyét, illetve lehet, holnap jobban fog fájni, azt mondták.
Szerintem akkor nem megyek a pékségbe gyakorlatra, vagy, ha megyek is, akkor nem dagasztok tésztát, mint múltkor, mivel elvileg kerülni kell a túlzott erőfeszítést, vagy mi.

Amúgy alig vettem észre, hogy beoltottak, mivel egy másik orvos, vagy kicsoda, közben beszéltetett, így nyílt alkalmam kicsit menőzni.
Szóba került az e-mail címem, mire megjegyeztem, hogy igen, egyedi, mivel tdani@tdani.hu. Aztán mondtam, hogy foglalkozom weboldal szerkesztéssel.
Bár azt nem mondtam, hogy könyvet is írok. Na, majd huszonharmadikán. 😀

Elmondtam azt is, hogy két sulit végzek egyszerre, egy péket, és egy gimit, és megdícsértek.
Na jó, erről ennyit, nem akarok nagyon belemenni a részletekbe, mert akkor nem ma este, hanem napok múlva kerülne csak ki ez a bejegyzés.

Az oltás után az ötletemnek köszönhetően voltunk fagyizni, azt hiszem a Boróka Fagyizóban.
Egész olcsó, nagyjából két, háromszáz forint körül van egy gombóc, de már az is egész méretes. Hát, még ha kettőt kér belőle az ember, ráadásul édes tölcsérben.

Jó pasihoz méltóan nyilván meghívtam életem szerelmét – csak ne gatyásodjak le tőle, 🙂 így ő is megevett két gombócot.
Azt hiszem nutellásat, és citromosatt kért, megjegyzem ő volt az utolsó, aki megette, Norbi pedig az első.
Ja, ő is velünk volt az oltás miatt, viszont Em, akit nem oltottak, csak elkísért minket.
Úgy gondolom, a kiskorúak itt, a suliban kapják meg valamikor.

Norbi két nutellásat, és én egy raffaello-t, plusz egy csokiskekszet ettem.
Most, hogy írom, mit is kértem, rájöttem, hogy nem emlékszem a csokiskeksz ízére. 🙁 🙂

Utána kitaláltuk, hogy mi lenne, ha bemennénk a CBA-ba, ahogy ezen a héten már voltunk egyszer, illetve a múlthéten is. Na, ennyit a gyűjtésről.
Azt hozzá kell tennem, hogy mindegyik alkalommal vettem ezt-azt Emesének, cserébe kaptam tőle mostanság M&M’s csokit, hát a mérhetetlenül nagy szeretetéről nem is beszélve, ami pénzben nem fogható fel.
Lehet, jót tett ez az egy hónap távolság a kapcsolatunknak, sőt. Biztos.

Norbi vett magának csípős chipset, de előtte úgy volt, hogy adok neki, mivel én is vettem négy csomaggal.
Ha jól emlékszem, hétfőn. Arra az esetre, ha szerdán, csütörtökön és pénteken, mikor tudunk, Halálos Iramban filmeket nézünk Emivel, és közben eszünk egy kis rágcsálnivalót.
Szóval eddig jó volt.De ezt figyeljétek.

Norbi már átment a lakásotthonba, én hétig maradtam a suliban, mivel filmet néztünk, most épp a hetedik, talán az egyik legjobb résznél tartunk a FF-ben, amit a mihamarabb folytatni szeretnénk.
Kitaláltam, hogy na, abból a négy csomag chipsből, amiből az egyiket a barátnőmnek adtam, a másodikat megettem, a maradék két csomaggal megehetnnénk.
Kerestem a fiókomban, ahová beraktam, és, amiről meggyőződésem, hogy tegnap még ott volt mindkettő.
Csakhogy mára érdekes módon a csípős eltűnt, és egy zacskó chips maradt.
Megettük, az oké, de nagyon dühös voltam, akárcsak Emese, hogy megloptak tegnap este.
Ő jóformán mindig magánál tartotta minden cuccát, amit jól tett, és ezek után én is így fogok tenni, ettől függetlenül szerintem lesz javítva a biztonságon, pl. zárható szekrények, vagy nem is tudom.
Mert hát lássuk be, az nem lenne jó, ha mindig mindent magunkal vinnénk.

Persze, oké, hogy nem nagyobb értékem tűnt el, hanem csak egy chips, csak na.
Olyan volt, mintha kapnék egy ajándékot, ami csalódást okoz.

De ezen kívül tényleg jó volt a mai napom.

Két napja pályáztam az Infoalapnak köszönhetően, mégpedig használt laptopokra, és asztali számítógépekre – én az előbbire, illetve a számomra fontos ismerőseimnek is szóltam, akik érintettek lehetnek ezzel kapcsolatban, hogy érdemes pályázni.

Rendeltem egy iPhone tokot a múlt héten, ugyanis elvileg kaptam volna egy különleges ajándékcsomagot a Mobilfoxtól.
Ahogy kiderült, a különlegesség abban rejlett, hogy küldtek néhány matricát, és egy üvegfóliát a tok mellé.
Sajnos Xiaomi nem volt, úgyhogy kiadtam négyezer forintot egy olyan tokra a hülye reklámszöveg miatt, amit most nem tudok használni. Tanulság, legközelebb okosabb legyek.
Ezért úgy döntöttem, eladom.

Jó lesz, ha jövőre már melózhatok, mivel tudok gyűjteni. Vagy nem. 😀

Ha jól számolom, a következő bejegyzés a századik lesz, úgyhogy akkor igyekszem valami különlegességgel készülni nektek.

Hellósztok, mindenkinek további szép estét, és jó éjszakát!

Zajlik az élet, van mit írni

Post navigation


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük