Sziasztok!

Egész régóta nem blogoltam már, de igazából most is, mint ilyenkor általában, az ok az volt, hogy nem volt mit.

És sajnos most se történt velem olyan különleges esemény, amit érdemes lene leírnom, viszont vannak gondolataim, amiket úgy érzem, ki szeretnék írni magamból.

Először is az iskola

Azt mondják, április tizenkilencedikén kinyitnak.
Viszont ezzel én nem értek egyet. És tudjátok, hogy miért?
Azért, mivel ma láttam, hogy háromszázan hunytak el a fertőzés miatt.
Eddig ilyen még nem volt, és nálunk a legrosszabb a helyzet – na jó, meg talán Csehországban.
De, ha már annyira ki akarják nyitni az iskolákat, akkor azzal várjanak legalább, hogy hassanak az oltások.
Ami csak annyiból problémás, hogyha valakit pl április tizennyolcadikán oltanak be, akkor az még nem hat. Ugyanis elvileg annak kell két, három hét.

Mondjuk abból a szempontból én nem bánom a suli kinyitás dolgot – hiába a jó laza órarend, ami most, teljes online oktatásban van nekünk a kilencórás kezdéssel, hogy találkozhatok Emivel.
Tegnap mondta is, hogy lehet, a nyakamba fog ugrani, ha meglát engem.

Itt a tavasz

De nem tudjuk megfelelően kiélvezni, úgyhogy talán ezért is jó lenne, ha már nem lennénk így bezárkózva.
Mostanában is rossz szokott lenni a hangulatom, de azért talán annyira nem, mint, mikor nem volt kellemes az időjárás, nem sütött a nap és nem csipogtak a madarak se.

Viszont annak nem örülök, hogy elvileg a napokban itt, Pesten tíz fokot is csökkenhet a hőmérséklet, mivel most például egy pólóban voltam kinn.
Mármint csak felül, alulra természetesen vettem fel melegítőt. 🙂

Azt viszont nem értem, mi történt velem mostanság, de egy hete annyira lázasan vetettem bele magam a regényem írásába, mintha a kiadók sürgetnének, hogy Blake, haladjál már.
Volt olyan, hogy három óra alatt megírtam tizenöt oldalt is.
Szerintem ez valami olyasmi lehet, mint mikor olvas az ember, és kíváncsi, mi lesz a folytatása a történetnek attól a résztől számítva, ahol épp tart, csakhogy én ezt most íróként tapasztalom meg, ami eddig nem igazán volt így velem.
Mármint azt tudom, hogy pontosan honnan hova, és hogyan szeretném, hogy eljussanak a szereplőim, de vannak részletek, amik csak írás közben derülnek ki még számomra is.
És úgy gondolom, ez vonz a saját sztorimban.

Gimi

Múlthéten feleltem magyarból (Rómeó és Júlia, Shakespeare, Reneszánsz kor), és négyest kaptam.

És, ami még eszembe jut

Elolvastam egy könyvet – vagyis hát szó szerint kettőt, ami valahol egy horror történet.
Egy lányról szól, aki szellemeket lát, és elmebeteg, ezért elmegyógyintézetbe kerül.
Fogalmam sincs, hogy miért olvastam el, de két, három nap alatt letoltam, aztán felvettem a kapcsolatot az írójával, és nemrég beszélgettem vele.
Nagyon jó, mivel rávilágított, hogy ő milyen külömbséget lát egy vak, és egy látó írása között. Így tudom, hogy miben kell fejlődnöm, hogy jobb, életszerűbb legyen a történetem, természetesen a saját korlátaimon belül.
Ha érdekel a történet, amit olvastam, a gyilkos gyermeke, akkor az első kötetet itt tudod elolvasni, a másodikat pedig itt olvashatod.

A Moobius pályázaton most néztem, csak tízen szavaztak rám, de nem baj, mivel én magam kiadom a könyvemet, úgyhogy jó lesz.

Képzeljétek, az egyik lakótársunknak születésnapja lesz, úgyhogy eszünk majd azt hiszem csokis, tejszines tortát, úgyhogy már nagyon várom.

Na, most megyek, majd még írok, ha lesz mit.

Itt a tavasz

Post navigation


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük