Atosz azt mondta az előző bejegyzésemre, hogy ne törődjek semmivel és senkivel, szimplán csak küzdjek az elveimért.
És, ha tudom, hogy képes vagyok arra, amit szeretnék, akkor bízzak magamban, hogy elérem.
Úgyhogy most job lett a kedvem azért, és igaza is van.

Csak zavar kicsit, hogy nemrég ráírtam a barátnőmre, hogy mizu vele, mire mondta, hogy játszik a tesóival.
Erre válaszoltam, hogy akkor nem zavarom, mivel egy idő után ő maga kérne meg, hogy hagyjam most békén, ahogy ismerem.
Ennek ellenére azt mondta még a suliban, mikor elbúcsúztunk egymástól, hogy írjak rá, meg beszéljünk, de így nem sok értelmét látom.

Viszont kaptunk islert a Norbival a mostani délutánostól, aki be van osztva a gyermekotthonban, de nem igazán érte meg.
Mivel négyszáz forint volt hat darab, csak kicsik voltak, és az óriásisler meg elfogyott.
De hát értékelni kell azt, ami van.

Küzdj az elveidért – avagy az a finom isler!

Post navigation


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük