Mármint nem azért, mivel épp ez az eszement ötletem támadt, hanem a véletlen hozta magával ezt.

Épp néztem a sorozatomat az iskolában, az asztalomnál, akárcsak Emi, mikor egy tanár megkérdezte, hogy kérünk e teát
Mondtuk, hogy igen, erre ő készségesen el is készítette.

Egy idő múlva elhatároztam, miután nem volt annyira forró, hogy megkóstolom.
Még cukrot is kaptunk bele, szóval minden jóság megvolt egy kellemes kis teához.

Épp kérdezte a tanár, hogy finom e, mire mondtam, hogy most fogom elmondani róla a véleményem.

Amint belekortyoltam, valami nagyon furcsát, eddig még soha nem tapasztalt dolgot éreztem a gyümölcsös teában.
Nem, nem poloska volt benne, ahogy az egyszer megtörtént velem, hogy véletlen szétrágtam szerencsétlen lényt, mivel azt hittem rá, hogy cukor.
Hanem só. Az első pillanatban fel se tudtam fogni.
Ahhoz tudnám hasonlítani – bár még nekem nem volt ilyen, ezért csak gondolom, mint mikor valakinek eltörik a karja, és az első egy-két percben a sokk miatt nem tudja értelmezni az agya.
Nálam nem tudom, hogy mi lehetett, de az első néhány másodpercben nem csináltam semmit, csak pislogtam, mintha valami szokatlant tapasztalnék.
Mondjuk, ha azt nézzük, az is volt.
Aztán mondtam, hogy ez sós, mire a barátnőm is megkóstolta.

Egyikünknek sem tetszett, de aztán a tanár csinált nekünk cukros teát.
Mikor épp írom ezt a postot, ő itt áll mellettem, és nézi. Úgyhogy nemsokára megkóstolom a remélhetőleg már jó teát. 🙂

Egyébként azért lett sós, mivel azt hitte rá, hogy cukor, ami meg épp nem volt.

A különleges tea

Post navigation


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük