Tegnap nem akartam leírni, hogy mik idegesítenek újabban, de most kiadom magamból, ha már megtehetem.

Bár egyeseknek nem minden tetszik, ahogy leírom, illetve amit, ahogy ezt múltkor meg is kaptam, de nem kötelező olvasni a blogomat, ennyire egyszerű.

Mi zavar? Röviden: az élet.

Mármint nem úgy, hogy jaj, de rossz, nem akarok élni – ahhoz túl sok tervem van, hogy feladjam, illetve ahhoz is akaraterő kéne, hogy megtegyem.

DE az, hogy elmondták nekem, ha nem végzem el a péket a gimivel együtt, akkor menjek el a gyermekotthonból, kicsit felidegesített.

Oké, hogy a pék hasznos, ez önmagában teljesen helytálló.
De ha az ember csak azért csinálna, vagy épp enne valamit, mert az hasznos/egészséges, akkor lemondanánk a saját akaratunk jogáról.

Úgyhogy biztosan jövőre kilépek a pékből, mert számomra nemesebbek az eszmék, amikért küzdök, jelenleg a gimi formájában, mint a pék.
És azért, hogy elérjem a célom.

Nem becsülöm le a pékség dolgot, mert jó az, tényleg. Csak én nem szeretném.

Úgyhogy lehet, jövőre egy évig a Huszonegy intézményben fogok lakni, ami egy olyan hely, ahol a fogyatékkal élők teljes ellátást kapnak, közben elvégzem az érettségit.

Onnantól már remélhetőleg találok valami jobban fizető munkát, ami nem csak hatvanezret ad, de a programozói képzést azért elvégzem.

A barátnőm még azt a lehetőséget is felajánlotta, hogy költözzek hozzájuk – biztosan belemenne az anyukája (ő szerinte), és itt kolis lennék, úgy csinálhatnám a középiskolát.

Ezzel csak két baj van.
AZ egyik, hogy lehet, sőt. Biztos, hogy nem lenne jó ötlet, ahogy tegnap írtam, csak nem fejtettem ki ezt, ha én Emesééknél lennék, illetve azt azért nem akarnám.
Talán úgy, hogy ott vennék egy házat, de nem.

A másik probléma pedig, hogy azok lehetnek itt kollégisták, akik (itt is) járnak iskolába.

Megtehetném, hogy külsős koliba megyek, de inkább nem nehezítem meg az életem.
Saját lakás, vagy albérlet lenne az igazi, de mindkettővel az a baj, hogy még nincs munkám.

Megkaptam azt is tegnap, miközben jöttünk vissza Emivel a buszon a suliba a Westendből, hogy a könyvírás is csak vágyálom nekem, hogy azzal keressek pénzt.

Amúgy is elkezdett csökkenni az önbizalmam a napokban a regényírással kapcsolatban, hogy nem jó, amit csinálok, de ez még jobban segített benne.

Az, hogy az emberek kinézetét hogyan írom le, vagy a tájat, látós.
Tegnap megosztottam ezt Atosszal, mire mondta, hogy igen, sok minden az. Az éneklés nem.

Ja, megáldott az élet azzal a tehetséggel is, de azt inkább jobban szeretném űzni hobbi szinten, mint az írást. Ha netán komolyna csinálnám, egyesek azt is negatívan illetnék, van egy olyan érzésem.

Mikor eljön az idő, hogy normálisan, ahogy elterveztem, haladhatok az utamon, azokra vissza sem nézek, akik korábban elvették az önbizalmam.

Úgy érzem, helyettem akarják élni az életem

Post navigation


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük