Bár azt mondhatnám, a fél év utolsó felelése.
De nem az.

Tegnap sajnos nem sikerült töriből felelni – a technika ördöge nem úgy akarta, mint a távoktatás hátránya, úgyhogy az még vár rám, illetve egy magyar.

Ugyanakkor az angol fél éves átlagom 3,74, ha jól emlékszem, úgyhogy az egész jó.

Furcsa a helyzet, amiben vagyok. A gimis angol némelyik része nekem még magas, mivel az érettségi tételekhez nem ártana egy kis plusz angol tudás a jelenlegihez.
Viszont az alapokat tanítja az osztály nagy részének.

A Vakodában pedig ugyancsak az alapoknál tart az angol.
Tehát se ott nem tartok, de nem is vagyok annyira pro, mint amit a gimi elvárna.
Persze, csinálom, meg megy, de nem érzem azt, hogy annyira magabiztos lennék.

Úgyhogy szerintem keresek angoltanárt, aki tud nekem segíteni abban, hogy aztán idővel letehessem a középfokút belőle.
Ma mondta a Vakodás angoltanár, hogy azt jövőre még nem tudnám megszerezni, úgyhogy tanulok rá szorgalmasan.
Menni fog, hogy, mikor majd a programozói szakmát csinálom, közben a nyelvvizsgát is letegyem, ha most egyszerre a két sulit tudom csinálni, úgy hiszem.

Valahogy tegnap, meg talán úgy ezen a héten is rossz kedvem lesz, de tegnap különösen az volt.
Nem mentem be törire. Nem vagyok rá büszke, de ez van.
nyugi, nem a gimisre, ott próbáltam lenni, csak nem akart összejönni a tanárral a Messenger hívás.
Ma meg második angolon nem vettem részt, egyszerűen elegem volt belőle.
Oké, részben az is okot adott a csalódottságomra, hogy most még nem vagyok annyira jó angolból, mint szeretnék.
De nem lehet mindent egyszerre. Viszont ott van az, hogy akarom, és nem csak elvárom, ugyanakkor az időt nem sürgethetjük, és azt, ami elkerülhetetlen. 🙂

Emesével is összekapunk ezen-azon, és igen. Ez az, hogy összecsiszolódunk, mert mindketten akarjuk a másikat, ahogy írtam.

Mostanában – hát kábé egy hete, szokásommá vált, hogy átmegyek a lakásotthonba úgy húszas szünet körül enni.

Néha azért, mert nem eszem meg a tízórait, valami finomabb kell, de van úgy, hogy kevés az, amit adnak – ritka tőlem ilyet hallani, és még éhes vagyok.

De ma megkértek, hogy menjek át a kajáért, ha már van időm arra, hogy ott egyek.
Mondtam, hogy oké, csakhogy nem csináltam meg, aminek nem örültek.

Hát, azért egyeztem bele, mert valamiért nem mertem igent mondani.
Pedig az lett volna igazából, mint most, csak nem később, hanem akkor. Hogy megsértődnek.

Tudjátok, van az az emberrel, hogy megkérnek valamire, és szívesen teljesíted. Pl. menj el a boltba, dobj már be egy mosást, főzz vmit, stb. De most ehhez nem volt kedvem.
És a Kedves Olvasóim, akik közelebbi ismeretségben vannak velem, ne mondják, hogy nem szoktam megtenni, amit kérnek, mert nem tudom, mit csinálok. 😉

Olyan nem szokott lenni, hogy önszántamból mondom, hogyha kell valami, akkor szóljanak, de ezt nem is lehet elvárni mindenkitől, hogy ilyen jófej legyen.

Főleg, ha egy idő után úgy veszik ezt, mintha neked ez kötelességed lenne, főleg, ha nem is rád vonatkozik épp.
Teszem azt, ha én átviszem az ebédet, de én nem eszem ott.

Na jó, elég a lelki gyötrelmeimből, még mielőtt a virtuális gépem feldobja a pacskert, mert nem bírja a problémáim.

Amúgy írom a könyvem, haladok a célom felé.
Bármi van is, épp azt érzem, igyekezni kell jól hozzáállni az élethez.

Hmm, most írta az egyik osztálycsoportba a barátnőm, hogy próbálja élvezni az életet, és a jót látni benne.
Kis cuki. DE igaza van.

A fél év utolsó angol felelése: négyes

Post navigation


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük