Mármint ezt a múltra, 2020-ra értem.
Mégpedig úgy, hogy szeptember tízedikén bekerültem a gimibe, és tizenegyedikén pedig összejöttem Emivel.
Tegnap néztem egy haverommal való beszélgetésemet, ami akkor történt, így már tudom, hogy mikor is volt az a nap.

Egyébként ez a hét jól telt, ha csak nem számítjuk be azt, hogy a pénteki pékséget folyamatos stresszfaktorként éltem meg.

De péntekenként a barátnőm is ott lesz velem, mármint február tizenegyedikéig, ami a jelenlegi állás szerint a normális visszaállás ideiglenes időpontja a Covid szempontjából, úgyhogy egy ideig nyugodt vagyok.
Hogy aztán mi lesz, az majd elválik.

Ha már Emi: most benn maradt a suliban, úgyhogy elvileg majd tudunk együtt filmet nézni.

Egy barátom, akinek az egyik ismerősét beajánlottam abba a mobilnet flottába, ahol én is vagyok, cserébe adott nekem egy nagyon nagy zacskó chipset, amit ketten meg is ettünk Emesével.
Jövő héten nagyon úgy tűnik, hogy megint megyek hozzájuk, úgyhogy most minden oké.

Haladok a könyvemmel is. A dél utánosom küldött nekem egy levelet egy feltörekvő íróknak szánt pályázatról, amiben, ha az öt helyezett közül valamelyikben benn vagyok, ha jól értelmeztem, akkor kiadhatják a könyvemet is, mint honorárium.

Nem hittem volna, hogy egy nap külömbséggel teljesül a két legfontosabb álmom

Post navigation


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük