Holnap kezdődik a suli, de már itt vagyok az intézményen belül, szóval visszaértem.

Tizenkettő körül indultunk, és nagyjából ötkor benn is voltunk.

Az utazás így nézett ki: kocsi, busz, kocsi.

Merthogy Emi apukája kivitt minket kocsival a buszmegállóhoz, vagyis csak egyszer kellett buszoznunk, nem úgy odafelé.
Aztán jött a hosszú út, de, mikor leszálltunk, Emese anyukájának az egyik rokona kocsival visszahozott minket a sulihoz.

Egész jól laktunk utazás előtt – én reggel megettem hat virslit, aztán vagy három úgymond rakott palacsintát, aminek a tésztája eltért a megszokottól, ezért volt különleges.
Volt pudingos, lekváros és nutellás.
Tegnap este már megcsináltak néhányat, és akkor ettem egy eperlekvárosat, ami nagyon finom volt.

Bár ettől függetlenül, miután visszaértem, és lefürödtem, ettem brassoit, amit a konyha adott.
Nem volt rossz, de szerintem a barátnőm anyukája,vagy épp Emi sokkal jobban meg tudták volna csinálni. 🙂

Ahogy álltam a buszmegállóban, készülődve a felszálláshoz, rájöttem, hogy hiányzik nekem Emese családja.
Olyan, mintha már ezer éve ismerném őket. Persze, most gondoljátok, hogy nagyon hamar ragaszkodom már hozzájuk, meg minden, amit talán kicsit zokon is vennék, de egy részről igazatok van, tényleg.
De az is biztos, hogy kedvelem őket.
Olyan cuki volt Em kishúga, mivel adott nekem puszit, csak le kellett hajolnom. Pedig tizennégy éves, de olyan törpilla hozzám képest, hogy nem ért volna fel amúgy.

Nemrég hívtak a szülei, hogy örültek, hogy vendégül láthattak, és bármikor szívesen látnak.
Emmel beszéltük, hogy mi lenne, ha akár kéthavonta, vagy havonta elmennék hozzájuk egy hétvégére.
Így a pozitív visszajelzésen felindulva, amit kaptam, ezt megkérdeztem a szülőktől is, és azt mondták, örülnének neki.

A barátnőm kéthetente szokott haza járni, így lenne egy olyan hétvégéje, amikor otthon van, de én nem vagyok ott, és egy olyan is, amikor igen.

Mondtam az anyukájának, és az apukájának, hogy kicsit azt érzem magamon, hogy nagyon belemászom az életükbe. Megnyugtattak, hogy ez egyáltalán nincs így, úgyhogy ez jó.

Még egy karácsonyi ajándék

Bár már elmúlt, de kaptam Emitől még egy ajándékot, egy Harry Potteres bögrét.
Eredetileg azt szeretett volna nekem adni, csak azt nem talált, úgyhogy kaptam a zoknit.

Az a tervem, hogy, mivel két HP-s bögrém van már (az egyiket a gyermekotthontól kaptam), azt, amit Emese adott, azt elviszem hozzájuk, így lesz egy saját, felismerhető ivóalkalmatosságom.

Nem csak a családja fog hiányozni – amit amúgy mondtam nekik, mikor felhívtak, és rá is kérdeztek, hogy hiányoznak-e, hanem az is, hogy Emitől kapjam reggelente a kávét, illetve, hogy én ébreszthessem fel őt.
Ja, a kézen fogva sétálgatások az utcán, amikről nem is írtam, ráadásul a közös filmnézésről édes kettesben már nem is beszélve.

Nem baj, mert elvileg megvalósítható ez a havonta megyek hozzájuk egyszer hétvégente projekt, amikor mindaz lehetséges lesz, ami egy ideig még hiányzik az életemből.

Az is kedves volt tőle, hogy kifizette a 90%-os jegyemet, akárcsak odafelé, hiába mondtam, hogy van nálam pénz, de ő hajthatatlan maradt.

Jó volt ez a téli szünet, ennél minden már csak jobb lehet!

2021, a téli szünet: vissza a suliba

Post navigation


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük