Azért most írom ezt a postot, mivel nem tudok aludni, de szeretnék.
Kábé hattól tízig sorozatot, a Daredevil-t néztük Emivel, de ő már elment aludni.
Az öccse, és egy vendég tizenegy éves fiú videókat néznek, elég hangosan.
Ma este emiatt volt is egy kis probléma kettőnk közt.

Emire és rám szólt, hogy hallkabban beszéljünk, ebben még igaza is volt, mivel a fejhallgató miatt hangosabban beszéltünk.
Aztán kimentünk inni, és elkezdett mondani nekem valamit, mire az öccse megszólalt, hogy: “és az kit érdekel? Hallgasson el, senki nem kíváncsi rá, mert így nyomorék, meg úgy (fogyatékos)”.

Ezt azért tettem zárójelbe, mivel azt gondolom, az a legnagyobb fogyatékos, legyen bármilyen egészséges, aki mondja.

Elhiszem, hogy, mert tizenöt éves, ezért vannak bunkó pillanatai, nekem is voltak, meg minden.
De, ha nem szólunk hozzá, akkor miért köt belénk?
Nem tetszett neki, hogy visszaszóltam a barátnőm védelmében, mivel se ő, se a húga nem nagyon meri megtenni ezt.
Ehhez képest én nem látok, elvileg erősebb is nálam, de valamiért én mégsem félek tőle.
Részben ismerem már az ilyeneket, mint ő, hogy szemetek, arcoskodnak, amikor nincs mire. De tudom, hogy az élet majd úgy is megadja neki, ami jár, ahogy mindenki megkapja, amit érdemel.

De amúgy ma jó volt a napom, mivel nagyjából tizenegytől kettőig főzöcskéztünk Emesével.
Húsleves – amibe sikerültjó sok borsot tenni, minek köszönhetően alig tudtam megenni, és Túrós tészta volt az ebéd.

Háát, az utóbbira azt mondtam, enni fogok belőle, mivel mégis csak a barátnőm csinálta, ehhez képest nem tettem meg.
Kicsit lelkiismeretfurdalásom is van miatta, de legyen bármilyen jó, egyszerűen nem tudta – már csak illat alapján se megkedveltetni magát velem, viszont a levesből két tányérral is ettem.

Most készültek fotók, bár nem mindenről, de feltöltöttem a Facebookprofilomra.
Még a legelején, ha jól emlékszem, ebben az évben, februárban, azt mondtam, hogy ide, a blogomra töltöm fel a fényképeket, de az bonyolult.
Amit néhány napja illesztettem a postomba, elvileg az sem látszik.

Tetszett Emnek, hogy ott voltam vele, mivel most csinált ilyet először, hogy egyedül főzni.
Igen, tizenhat évesen már ennek így kell lennie, hogy a szülők munkába mennek, mire hazaérnek, az ebéd készen legyen, ezt ők mondták. Mindkettőnknek furcsa, leginkább neki, de hozzá fog szokni.
Bizonytalan, de nem véletlenül repetáztam a levesből amit amúgy soha, egyből se tettem meg eddig, és a suliban továbbra sem fogom, úgyhogy ez holnap remélhetőleg motiválni fogja, mikor a pörköltet kell megcsinálnia.

Én is segítenék neki – ma fel is ajánlottam, hogy hámozom a krumplit, de mondta, hogy megoldja, viszont azért ott van, hogy ismeretlen terep, stb.
Mondjuk az iskolában meg azért nem szeretek ilyet, mert aztán megy a hiszti, hogy mekkora kupit hagyunk, stb.
Részben igaz, mert nem figyelünk mindig, de akkor is.
Ha saját lakásom/unk lesz, akkor lesz az igazi.

Furcsa belegondolni, hogy már tizenegy napja vagyok itt.
Még mindig jól érzem magam. Persze, vannak dolgok, amik idegesítenek, de amivel nem muszáj, azzal nem törődöm, és ezt majd igyekszem akkor is alkalmazni, mikor visszamegyek.

Ebédet készítettem a barátnőmmel

Post navigation


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük