Vagyis, még az első nap nem teljesen telt el, de egy része már igen. Szóval a cím nem mondanám, hogy megállja a helyét. 🙂

Egykor indultunk Emivel. Megismerkedtem a két nagybátyjával, akik egész szimpatikusnak tűnnek.
Ugyanazt mondták, amit a barátnőm anyukája, hogy tetszik nekik a gondolkodásmódom.

Kocsival kivittek minket a Népligethez, ahol vettünk jegyet.
Sikerült is elérnünk a kétórási buszt.
Ötre eljutottunk Makóra, ahonnan Királyhegyesre mentünk. A tesóival együtt (egy fiú és egy lány, fiatalabbak Emesénél), akik kijöttek elénk, Vártunk két órát.
Vagyis hétre érkeztünk meg oda, ahová szerettünk volna.

Miközben várakoztunk a második buszra, valamiért nagyon az volt az érzésem, hogy ez a két hét így bizony tényleg sok lesz, de akkor még elhamarkodottan jelentettem volna ki ezt, ha megtettem volna.

Mikor megérkeztünk Emiék házába, az anyukája már várt minket.

Nagyon cuki volt, mivel adott nekem puszit, én pedig megöleltem.
Ritka, majdhogynem szokatlan tőlem ez az érzelmi megnyilvánulás, de most mégis megtörtént.
Csak az unokahúgomat, Biankát tudom megölelni, a tesómat, de őt inkább olyan férfiasan, diszkréten, nyilván Emesét, de az is más, és hát akkor, ahogy kiderült saját magam számára is, az anyukáját.

Nem bírtam várni szentestéig, és már tegnap este odaadtam a raffaello-t, amit vettem neki, és, aminek nagyon örült.
Mondta, hogy ezt nem kellett volna, mire azt válaszoltam, hogy de, ez a minimum.

Emese megmutatta a tesóinak és az anyukájának a fotóalbumot, illetve a parfümöt, amit adtam neki csütörtökön.
Mindenkinek elnyerte a tetszését, hogy ennyire látják, szeretem Emesét.

Mondta az anyukája, mikor megkérdeztem tőle, hogy nem baj-e, hogy ilyeneket adok a lányának, mire azt mondta, hogy azt adok neki, amit szeretnék.
Aztán poénkodva megjegyezte, hogy csak a gyerekkel várjak még egy kicsit. Ezzel egyet is értettem.
Megnyugtattam azért, hogy még vagy nyolc, tíz évet mindenképp, bármilyens oknak is tűnik ez most így olvasásra.

Bolognait vacsiztunk. Mikor érdeklődtek, mennyit kérek, azt mondtam, inkább kevesebbet, és többször, minthogy egyszer sokat, és pazaroljunk. Ezzel ugyancsak jó pontot szereztem náluk.

Em apukája még nincs itt, ő elvileg ma jön, vagyis szombaton.

A közlekedés nagyjából már megy, el is csodálkoztak, hogy mennyire ügyes vagyok, és írom ezt le minden nagyképűség nélkül.

Bár a százhetvennyolc centiméteres magasságom sajnos most is hátránnyal járt.
Ugyanis pl., mikor egy nagy lendülettel felálltam az előtérben lévő kanapéról, miután megérkeztem, és Emese megmutatta, mi merre van a házban, majdnem leszedtem a fejemmel egy csillárt.
Néhány centivel kerültem csak el, de azért észrevettem, hogy valamilyen tárgy húzott el a fejem mellett a mozdulat közben.
De, ha fürödni megyek, akkor is figyelnem kell, mielőtt bemennék a fürdőbe, hogy lehajtsam a fejem. Ez ma reggel, mikor elmentem mosdóba, rendkívül kellemes ébresztő volt.

Nagyjából tíz, tizenegyig voltunk fenn. Telefonoztunk, gépeztünk, szóval elvoltunk.

Em éjfél után ment el aludni, de csak azért, mivel talált egy játékot, amivel nagyon elütötte az időt, reggel pedig kicsit nyűgös volt, ugyanakkor jó volt, mikor kimentem a szobából, hogy megölelt.

Ja, és nem együtt aludtunk, még, mielőtt bárki azt hinné. Az most még korai lenne, viszont a közelemben volt.

Az ő szobájából nyílik az öccsének a szobája, ahol én alszom.

Egy akkora – talán franciaágyon pihenek/tem, hogy azon még ketten, teszem azt, a barátnőmmel is elférnénk. 🙂

Na jó, félretéve a célozgatásokat, eddig egész jól érzem magam náluk, és ez remélem, így is marad.

Mielőtt elkezdtem írni a bejegyzést, nagyjából tíz körül szedtük össze magunkat annyira, hogy fel is öltözzünk.

Az anyukájuk – Emesének, és a tesóinak, egész korán elment munkába, szóval most csak négyen vagyunk.

Én épp az ideiglenes ágyamon ülök, és írom ezt a postot, nemsokára reggelizünk, vagyis inkább ebédelünk virslit.
Ó, te szentséges ég! Ezek hárman most nekiálltak egeret vadászni.
Jaj ne, és a barátnőm szereti is az egereket, mivel a suliban néhány hónapja eljátszogatott/lefotózott egy denevért, az pedig eléggéé hasonló hozzá.
Ahogy látom, a húga is, de őt per pill megharapta.
Elhatározták, hogy berakják egy üvegbe, hogy majd megmutathassák az anyukájuknak.
Opsz, de épp kiugrott belőle, úgyhogy most kereshetik a házban.
Van itt, nem is egy cica – az egyik reggel végigsétált a hátamon, mikor ébredeztem.
Ha nem a gyerekek, akkor remélhetőleg ők majd megtalálják, és megeszik.

Én nem szeretem az egereket, mivel egyrészt harapnak, illetve mindent megrágnak.

Ki lett adva feladatnak tegnap este a két lány számára, hogy takarítsanak, és tegyék rendbe a konyhát.
Kíváncsi vagyok, Em milyen ügyes lesz.
Mondtam, hogyha segíthetek nekik valamiben, akkor szóljanak, mire mondták, hogy nem kell, mert vendég vagyok, na meg amúgy sem tudnék.

És az utóbbi dolog ismét elkezdett zavarni egy kicsit.

Bár korábban helyre tettem ezt már magamban lelkileg, és elfogadtam, hogy oké, nem látok, csak épp annyit, hogy ne menjek feltétlen a falnak.
Viszont, mikor az van, hogy hiába, hogy akár ketten teljesen látnak rajtam kívül, egy pedig annyira gyengénlátó, vagyis Emese, hogy számomra az már csodának minősülne, ha nekem is lenne olyan, akkor egészen negatívan látom a világot.

Sokat nem tudok tenni azért, hogy jobb legyen, csak hát akkor sem jó.
Mondjuk az megnyugtat, hogy ilyen jól álnak hozzá.
Az anyukájuk azt mondta, mikor szóbahoztam, hogy ez nekik is egy új helyzet és tapasztalat.

Most Emi húga hozott nekem kakaóscsigát, hogy ne legyek éhes, amíg megcsinálják a virslit, úgyhogy abba is hagyom a blogírást, és eszem.

Az első nap a barátnőméknél

Post navigation


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük