Először azzal kezdeném, hogy sajnos nem vált be a számításom, mivel reggel egy tanár – nem a szakoktatóm, de értem jött azelőtt, hogy elindulhattam volna Emihez, hogy vele legyek, így ott kellett maradnom a pékségben.
Ennek nem örültem, de azt meg tudtam beszélni tegnap az egyik osztálytársammal, aki Emesével van egy csoportban, hogy cseréljünk helyet, hogy én mehessek oda, ahol Emi van, és az osztálytársam oda, ahol én vagyok.
Belement, de mondta, hogy ezt meg kell beszélni, amit én is tudok. Remélem, megoldható, mivel akkor úgy végig tudom csinálni ezt az évet, ha Emivel vagyok.
Egyébként csináltunk sima/mézes kalácsot is, az utóbbit az osztálykarácsonyra, ami jövő hét csütörtökön lesz, akárcsak a gyermekotthonban. Úgyhogy jó sokat lehet majd enni.
Aztán volt egy osztályfőnöki ott, a pék műhelyben. Jött is a pszichológus, ahogy írtam, bár nem beszélgettünk, hanem játszottunk.
Az volt a játék lényege, hogy valakinek adtunk képzeletbeli karácsonyi ajándékot, de úgy, hogy aki kapta, az kiment, hogy ne hallja.
Mikor visszajött, elmondtuk neki. Többet is kaphatott. Volt, aki asszem három dolgot is kapott.
Amikor a barátnőm következett, én egy olyan varázsgömböt adtam neki ajándékba, ami mindig mosolyt csal az arcára.
És szerintem ez nagyon szép – bár szerinte is.
Azért ezt adtam neki, mivel sokszor morci, és ellenségének gondolja az egész világot.
A meglepi
Írtam ugye, hogy Em szülei kitaláltak valamit, ami most derült ki.
Felhívott az anyukája. Sajnos nem tudtam felvenni, mivel épp fürödtem – mondtam is neki, mire azt mondta, gondolta.
Nem tűnt úgy, mint aki haragszik, de azért furcsa volt, hogy csak ketten beszéltünk.
Ennek ellenére nem izgultam annyira, mint legelső alkalommal, mikor az apukája is ott volt.
Elmondta, hogy azt találták ki, hogy mi lenne, ha már tizennyolcadikán Emesével tartanék hozzájuk, és akkor a karácsonyt is ott tölthetném.
Ezt amúgy kiemelte tegnap a gyermekotthon vezetője.
Egyikünk se tudta, hogy ez lesz, de nyilván gondolta, hogy már huszonnegyedike előtt ott lennék, és a Szenteste az családi ünnep. Én pedig nem vagyok Emeséék családjának a tagja.
Végül is mondhattam volna a barátnőm anyukájának – bár a vezetővel való kis konfliktust, az Emesére vonatkozó részt említettem neki.
Azért részletesen nem mentem bele, mivel nem akartam megbántani, meg semmi ilyen, és nem is szeretném.
Hogy meddig maradok, azt nem tudom, de a karácsonyt akkor biztosan ott töltöm. Mondta Emi anyukája, hogy mindenképp hamarosan megbeszéli a dolgokat a férjével, hogy itt el tudjam mondani annak, akinek ezt tudnia kell.
Örülök neki, és csoda, hogy a barátnőm kibírta anélkül, hogy elmondta volna, de tényleg.
Mondták többen is, ha a tegnapot nem nézzük, mert az nem vehető annak, és tudom is, hogy persze, ott leszek egy családban, meg minden, de azért figyeljek, illetve legyek óvatos.
Mert első alkalom, meg minden.
Ezt szem előtt fogom tartani, ugyanakkor próbálom élvezni is a dolgokat, és nem úgy felmérni mindent, mintha egy CIA-ügynök fejével gondolkoznék. 😀