Nem igazán volt kedvem ahhoz, hogy most szünetre kelljen menni, de azt hiszem, ez nyilvánvaló, hogy miért. 😉

A tegnapi napon tényleg, szó szerint nem csináltunk semmit.
Gépeztünk, filmet néztünk – Emivel a Replicas-t, vagyis a Klónt, és dél után kimentünk a CBA-ba.

Bár négy körül feloszlott a társaság – a hetes, vagyis a mi termünk volt a felügyeleti terem.
És, mivel Norbi is bejött, ezért ő is velünk volt.

Elvileg lenne jövő héten is felügyelet, de én már nem megyek be. Viszont ahhoz képest, hogy egy nap alatt bezárták az iskolát, egész gyorsan meg tudták szervezni, hogy a gyerekekhez, akik benn maradtak, legyen beosztva tanár.

Emese haza ment, de sikerült telefonszámot cserélnünk, megengedte az anyukája.
Készült is rólunk egy fotó, amint hozzám bújik, én pedig péksütit eszem, de még nem mutatom meg a világnak, mivel nem kaptam rá engedélyt, anélkül pedig nem szeretném megosztani.

Ezen a héten feltűnt amúgy, hogy egyszer sem viselte a nyakláncot, amit adtam neki. Ez kicsit rosszul esik/esett.
De, ha abból a szempontból nézem, hogy nem szeret ékszert viselni, akkor érthető, csak hát akkor lehet, valami mást kellett volna, hogy adjak neki, pl. okos karkötőt, ami nem csak szimpla ékszer.
De nem, még egyszer nem futok bele abba a hibába, amibe az előző kapcsolatomnál.

Egy év sem telt el, de én a lánynak máris vettem tizennégyezer forintért egy okoskarkötőt, hogy aztán néhány hónappal később vége legyen a kapcsolatunknak.
Tanulság: legalább egy-két évet várni kell azzal, hogy ekkora értéket (vegyen) az egyik a másiknak, illetve az ilyeneket mindenképp meg kell beszélni, persze semmit nem erőszakosan.

Kicsit amúgy kellemetlenül érzem magam, ha a tegnap készült fotóra, és úgy az egész napra gondolok, mivel a barátnőmhöz képest egyáltalán nem néztem ki jól.

Mikor elindult haza a suliból, és már kiment a teremből, a végre már meggyógyult dél utános tanárom megjegyezte, hogy Emese teljesen szexin nézett ki (zöld farmer, piros övvel), én meg egy melegítőben.
Sajnos szokásomhoz híven megpróbáltam kimagyarázni, aztán beláttam, hogy nincs értelme.

Azt a nézetet vallottam, hogyha nem megyek ki a suliból, leginkább gimibe, akkor nyugodtan lehetek laza sportruházatban, mert az kényelmes, és Emi sem szereti a farmert, mármint őő… 😳 Mikor rajta van.
Csak akkor szokta viselni, ha haza megy.

Bár ettől függetlenül lehet, hogy tetszene neki, ha ingben, és, még ha nem is farmerben, de egy elegáns nadrágban látna általában, de majd ezt megkérdezem tőle.

Azt hiszem, már írtam erről, de furcsa számomra ez a helyzet, hogy valakinek (ennyire nagyon) meg szeretnék felelni, eddig még ilyen nem volt velem.
Mondjuk azt mondta, hogy viseljek sapkát, ha kimegyek a levegőre, nehogy megfázzon a hajam (múlt hét vasárnap le lett vágva a hajam). Ha beteg leszek, akkor le fog szidni.
Már hallottam, hogy milyen, mikor mást lecseszett, és azt komolyan a világért sem akarnám, hogy én is megtapasztaljam magamon, ettől függetlenül már előfordult nem is egyszer, hogy elfelejtettem felvenni sapkát.
Eddig még nem szedte le a fejem igen határozott barátnőm, de lehet, ami késik, az nem múlik. 🙂

Elhatároztam, hogy belevetem magam a könyvírásba ezalatt a másfél hét alatt. Eddig is haladtam vele, de nem annyira, mint amennyire valójában képes lennék.

Úgyhogy szerintem, ha a következő írásban megörökítendő blogbejegyzésemet olvassátok, lehet, egy rövid könyvrészletet is fogtok találni a végén.

A másfél hetes szünet előtti nap

Post navigation


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük