Mai bejegyzésem inspiráló oka a váratlanul megjelent távoktatás kapcsán született.

Dél előtt épp egy új, 2019-es filmet néztem, a Thor: Valhalla-t, mikor bejött az osztályunkba Norbi, és a gépírás tanárunk.
Közölték, hogy miniszterelnökünk bejelentette, holnap megszavazzák a távoktatást, és szerdától már az lesz.
Ezért, aki kolégiumos, annak haza kell mennie holnap.
Erre alább még visszatérek.

Az általános suli elvileg nem zár be, nem úgy a középiskolák, és a szakiskola.

Egy hónapig fog tartani ez a dolog, szóval az osztálykarácsonynak annyi.

Azt még nem tudom, számomra hogy lesz a távoktatás a gimiben, de mindenképp majd arról is írok nektek.

De képzeljétek, én ma úgy döntöttem, nem megyek gimibe.

Nem csak egy-két órára, hanem így ni: egész napra.

Ezt azért tettem, mivel holnap ugye hazamennek a kollégiumosok.
Hát, és Emi is az. Így azt gondoltam, az egész napot, amennyire lehet, vele szeretném tölteni.
Viszont nem lesz máskor ilyen, csak most volt. Egy hónap távolság az két szerelmes szívnek hosszú idő. 🙂
Egyébként előnyömre szolgál, hogy szinte mindenki jól reagált erre a cselekedetemre.
Ja, és más lány osztálytársam is csinált már olyat, mint amit én, ma írta nekem facebookon, hogy a barátjával szeretett volna lenni, ezért nem ment.
Mivel felnőtt gimi, szerintem, ha vállaljuk a tettünkkel járó felelősséget, akkor nincs vele semmi baj.
A leckét elkérem a tanáraimtól/osztálytársaimtól, és nem leszek lemaradva.

Ebből, hogy nem mentem, nem volt nagy probléma a gimiben, mivel még igazolást is sikerült a péksuliban kérnem, amit majd odaadok a gimis osztályfőnöknek, ha találkozom vele.
Úgyhogy a délutánom a barátnőmmel, mint most még lehetséges (minőségi) időtöltés, abszolút filmnézéssel telt.

Bár sajnos, előtte vitáztunk egy kicsit, mivel a kisasszony – engem kellemetlenül otthagyva, majdnem hagyta elcsavarni a fejét a most hétvégi csörgőlabda edzésen, amit amúgy, mitn sportot jó, hogy csinál.

Rávilágítottam, persze nem kiabálva, hogy ez nem jó ötlet – mikor megtudtam a fiú életkorát (huszonnégy-öt körül), még inkább nem változtattam az álláspontomon.
Mondta, hogy jól nézett ki, és a hátam mögött ma tesin, ahol nem voltam, azt mondta, komolyabb is, mint én.

Aztán átfogalmazta, mikor tesi/ebéd után beszéltem vele, hogy csak azt gondolta, tapasztaltabb az a fiú a koránál fogva, mire elmagyaráztam neki, hogy de ő már más életszakaszban van (munka), és lehet, nem menne a kapcsolatuk, illetve még a szülői engedélyre is várnia kéne, amit szinte biztos, hogy nem kapna meg, mivel nagy a korkülömbség.

Nem magamhoz akarom kötni Emet, mint egy állatot – bocsánat a kifejezésért, de ha már velem van, és esélyt adott nekem, akkor, azt hiszem, ebben mind egyetértünk, legyen lojális hozzám.
A második esély mindenkinek megadatik nálam, és bízom benne, hogy több ilyen nem lesz.

Szegényke nagyon sírt, mivel rájött, hogy butaságot csinált, de megnyugtattam, aztán megnéztünk vagy két filmet – a másodikat, a Luci-t még be sem fejeztük, az holnapra marad.

Holnap emlékbe adom neki az ezüst, teknős medálos nyakláncom, hogy ne történhessen olyan, ami volt.
Mondom is neki, hogyha ezt rossznak érzi így, akkor nem kell elfogadnia tőlem az ajándékot.

Ma amúgy nem is volt egy csomó tanár dél előtt, úgyhogy tényleg jóformán egész nap filmet néztünk.

Most ennyi lenne, majd még írok!

A váratlan távoktatás

Post navigation


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük