Az őszi szünet vége, és a sulikezdés

Az elmúlt napokban nem történtek különösen extra dolgok.

Azt a temérdek mennyiségű terméket, amit vásároltunk, és, amit felraktam a Facebookra fotót, szétosztottuk egymás közt.
Én kaptam egy fél kg-os tiramisut, amit már meg is ettem, két üveg két l-es Coca colát, abból sincs már semmi, egy kg mirelit krumplit, annak a fele fogyott el még aznap ebédkor sültkrumpliként, két csomag chipset, egy kinder bueno-t és egy barbecueos mogyorót.
Az utóbbinak is a felét már elpusztítottam, ugyanis este filmet néztünk, a Ready or not horrort.

Nem mondanám, hogy odavagyok a horrorért, mint műfajért – a Fantasy-t sokkal jobban kedvelem, mint író is, de egy kis Lidl-s nassolnivalóval bármilyen film, amit nem szeretek, elviselhető. 🙂

Tegnap meglátogattam a Decathlont, a Nyugatinál lévőt, és vettem magamnak egy új, kissé homok színű hátizsákot, mivel a régi feketét már egyrészt untam, másrészt igen, régi is volt, illetve egy kék/fehér talpú benti cipőt a péksuliban, mikor nem vagyunk a műhelyben és egy egész nagy, drap színű övtáskát.

Mikor fizettem a pénztárnál, meglepődtem, mivel csaknem húszezer forintot hagytam ott, de hát a minőségi dolgokat mindig is meg kellett fizetni.
Viszont cserébe már sokkal menőbbnek érzem magam, mikor gimibe megyek. 😀

Holnap pedig suli, és az estin két magyar óra el is marad, mondták a Facebook-csoportban az osztálytársaim.
Tehát elvileg hatkor, egy angol, és három töri után, már jöhetek is haza, nem kell maradnom nyolcig.

A kis gépem pedig holnap szervizbe megy a PC Mentor-hoz, egy hét múlva remélhetőleg új, magyar billentyűzettel vissza is kapom.
Addig egy kölcsön gépet használok, amit kaptunk – korábban már írtam róla.
Nem egy erőmű, és ettől még egy tartalék laptopot, részben adattárolónak is, de fogok venni, lévén az a sajátom lesz, de jegyzetelésre egy hétig alkalmas a suliban az, ami most nálam van.

Ja, hát igen. El sem hiszem, hogy holnap már hétfő, és végre találkozhatom Emesével. 😉