Mikor rájössz, nagyobb a lelkiismeret furdalásod, mint eddig hitted volna

Ez nem lesz valami vidám bejegyzés – mármint per pill a hangulatom semmiképp nem az.

Lehet, nem kéne leírnom, mert… Sok oka lehet, de márpedig én ki akarom írni magamból, és így, mert nekem ezen a módon esik jól, az online térben.

Gimi

Lehet, változik majd egy csomót az órarend, és jövő héttől lesz óra, csütörtökön, ami kilenckor lesz, és a művészettörit pedig kivették, úgy tűnik.

Végre, tegnap már volt az angoltanár – az első óráról, mivel akkor értem be, sikerült is elkésnem, de nem zavarta igazából, meg ma is az osztályvizsgálat miatt itt, a Vakkerben.

Elég kezdőn tolják még, de felnőttekről beszélünk javarészt, akik harminc éve nem ültek iskolapadban, úgyhogy teljesen érthető.
Mondta a tanár, hogy két-három óra, és szerinte olyan fokozaton leszünk, hogy már én is hozzá tudok szólni az órához anélkül, hogy azt éreznék a többiek, nem helyettük akarok tanulni.

Na de miért is vagyok ilyen rossz kedvű?

Az úgy volt, hogy én öt körül vissza is értem a gimiből – három körül mentem, csak két órán voltam benn, és javában buzgott még bennem az Adrenalin.

A pék osztályban – amúgy ő nem az akart lenni, csak nem tanítottak neki általános iskolában angolt, ezért nem mehetett adatrögzítőnek, ami nekem már van, kedvelek egy lányt, és ő is engem.

Emesének hívják, tizenhat éves, márciusban lesz tizenhét.
Ő is kedvel engem, bár azért még van mit megbeszélni ezzel kapcsolatban, de az osztályban, a délutánost is belevéve, ugyanakkor az osztályfőnök, mert a betegsége miatt alig van jelen, már mindenki tudja, hogy több van köztünk, mint barátság.

Szóval pörgésben voltam, meg minden, és gépeztem az osztályban.
Egyszer csak felmerült bennem a gondolat, hogy menjünk automatázni.
Nem vagyok skizo, nyugi, mert igen, Emire gondoltam, hogy ő is jöhetne velem, ha szeretne.
Szeretett is volna – hát ki tud ellenállni nekem? 🙂
Nem volt jó az automata, úgyhogy jöttünk vissza.

Kitaláltam, hogy mi lenne, ha szaladnék a folyosókon – úgyis jól ismerem a sulit.
Azt tudni kell, hogy Emese az egyik szemére ötven, a másikra egy százalékot lát, szval szépen szólva is baromi jó a szeme.

Tehát szaladtam, meg minden. El is kapott – előb indultam, mivel tudtam, hogy ez lesz a vége, de még így is jóval gyorsabb volt nálam.

Aztán, mikor mentünk a lépcsőházban vissza, az osztályba, ő önkényesen úgy döntött, folytassuk ott is a versenyt, és futni kezdett előttem.
Már a mi emeletünkön voltunk, ahol a szakiskolások tantermei vannak, mikor leugrott az utolsó néhány lépcsőfokon.
Csakhogy épp úgy, hogy ráesett a lábára, ami – valószínűleg megzúzódott. Szeretném hinni, hogy nem tört el – bár akkor nem nagyon tudta volna mozgatni, hát még járni rajta, ameddig szükséges volt.

Annyira bepánikoltam én is – mondjuk sztem ő jobban, hogy fogalmam sem volt, hol/hogyan fogjam meg szegénykét, hogy úgymond kényelmesen fel tudjam vinni az orvosi emeletre.
Csak úgy megjegyzem, ez négy emelet volt, vagyis lett volna, ha nem jön arra egy nevelő, aki lifttel felvitt minket.

Utána nem kis lecseszést kaptam a délutánosunktól, amit meg is érdemeltem, ugyanis tanulókör lett volna, csak nekünk nem volt mit tanulni.
És tankör alatt nem azt kell érteni – mondtam aztán magamnak, hogy Tóth Dániel szépen a barátnőjével kézen fogva, elmehet iszogatni egy kis nedűt a suli második emeletén, ráadásul úgy, hogy a tanár nem is tudott róla.

Nem volt megbeszélve, hogy maradjunk a tanteremben, de ha gondolkozom picit, akkor rájöhettem volna, ennek nyilvánvalónak kellene, hogy legyen.

Azt mondják, nézd mindennek a jó oldalát

De ebben mi a jó? Mikor rájössz, nagyobb a lelkiismeret furdalásod, mint eddig hitted volna?

Teszem azt, nekem a könyvírás, és a történeteimbe rendszeresen beleszőtt Daniel Edward Blake személyiségem.

Kiderült számomra, hogy Blake nem is annyira tökéletes, és pszichopata, mint én magam gondoltam volna, és igenis, tud félni, aggódni azért, aki fontos neki.

Emi szerintem már a kollégiumban van – nem Pesten lakik, de a sulinak van kolija.
A Bethesdában volt, ott röngenezték meg. Remélem – nyilván, hogy nem egyik napról a másikra, de jobban lesz azért.

Nagyon idegesít, és most alig fogok tudni aludni, ami volt, pedig ő többször is elmondta, hogy nem az én/nem csak az én hibám, ami történt, mivel ő ugrott le a lépcsőn.

Vélemény, hozzászólás?