Őszinte leszek, egész eddig nem volt kedvem postolni.
Pedig megígértem, hogy a balatonszemesi élményeimről írok, ám nem volt kedvem.
Most is csak azért álltam neki, mivel volt egy, a szívemhez közel álló kedves olvasó, aki képes volt annyira motiválni, hogy blogoljak már végre.

Balatonszemes

Röviden azt tudnám mondani, hogy pontosan az volt, amit vártam:
Szinte teljes kötetlenség, fürdőzés ezerrel a balatonban, nagy evések, ivások és kellemes beszélgetések.

Általában reggel nyolc, kilenc óra felé keltünk, ami – sejtésem szerint, a friss levegőnek volt köszönhető.

Megkóstoltam a nyaralóhoz közeli fagyizóban a fagyit, és nem csalódtam benne. Ugyanakkor kijelenthetem, hogy ez nem nekem van kitalálva, legalábbis az árat nézve.
Egy adag háromszáz forint volt, ráadásul meghívtam az egyik haveromat.
Mindketten két gombócot ettünk, így 1200 Ft-t hagytam ott.
A turistáknak ez jó ár, de nekünk annyira nem. 🙂

Az utolsó előtti nap ettünk tiramisu süteményt, amiről eltöprengtem, hogy hogyan is mondják tulajdonképp. Nem csak az én véleményem szerint, de teljesen mindegy, hogy s-sel, vagy sz-sel ejtjük.

Dunakiliti

Szombaton értünk vissza Szemesről, és vasárnap már indultunk is.

A Korona vírus miatt a szokásos harminc, negyven gyerek helyett most csak húszan, huszonöten vagyunk a táborban még jelenleg is, holnap után megyünk vissza Pestre.

Egy hete már tart, de mi, akik Szemesen voltunk, a második hétre jöttünk.

A Dunába nem mentem sehol, ahol lehetett, mivel a Balatonban direkt kivizeztem magam.

A Duna – eddigi tapasztalataim szerint nagyon hínáros – még a Balatonnál is jobban, amit már nem szeretek, és élvezhetetlenül hideg.
A kempinghez közel van egy holtág, ahová például néhányan nemsokára menni is fognak.

Holnap lesz az utolsó este, amikor szerintem egész sokáig fenn leszek.
Tavaly például lementünk néhányan a Dunapartra, és ott ettünk, ittunk, beszélgettünk egész éjszaka.
Nap közben alig voltam magamnál, olyan fáradt voltam, de akkor is jó élmény volt az az éjszaka.

Ennek ellenére szerintem holnap éjfél körül lefekszem, mivel vonattal fogunk hazamenni, és az úgy elég kellemetlen lesz, hogy állva alszom el.
Még, ha kocsival mennénk, ahol tudok aludni út közben, akkor azt mondanám, hogy oké, fenn maradok.

Nem tudom, legközelebb mikor fogok írni, de igyekszem.

Tábori élmények

Post navigation


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük