Újabb kudarc: nem vettek fel a gimnáziumba

Vasárnap visszajöttem a tesóméktól. Azon a napon még hiányoztak, hétfőn már annyira nem, mostanra pedig teljesen helyreállt a lelki békém.
Lehet, még a nyár folyamán megyek hozzájuk egy kicsit.

Na de mi a kudarc oka, hogy ezt adtam mai bejegyzésem címének?

Gondoltam egyet, és, mivel négy gimnáziumba se nyertem helyet (Kettesy, Kürt, Gyermekház, Neumann), ezért megpróbálom a Szinyei Merse Pál gimnáziumot.

Ez se végződött nagyobb sikerrel.

Elvileg, ha nem fogadnak vakokat, annak benne kellene lennie az alapító okiratban – az Atoszweb adminisztrátora, a haverom, Norbi épp így járt.

Csakhogy ez nem volt így, mármint az én esetemben, ugyanis előttem már egy ismerősöm le is éretségizett, egy másik pedig csak majdnem.
Így tehát, gondolatom szerint, az történt, hogy megunták a vakokat – őő, mármint az oktatásukat, és azt mondták, thx, ebből nem kérünk többet.

Valóban, sajnos kicsit nagyon 🙂 több segítségre szorulunk, mint a látók, ebből a szempontból viszont megértem őket.
Na de akkor is. Abból meg nem, hogy nem vettek fel. 😀

Az egyik tanár-féle, elég idős asszonyság konkrétan olyan rossz szemmel nézett ránk, merthogy egy felügyeletes nevelő, és Norbi, ill én mentünk oda, vagyis két látássérült, hogy attól – nagy valószínűség szerint minden ember kedve még az élettől is elment volna.

Na jó, abbahagyom az utálkozást, inkább ejtek néhány szót a gimnázium kinézetéről. Nem vettek fel, az épület viszont tetszett.

Olyan volt, mintha egy hollywoodi film képkockáinak valós szereplőiként éltünk volna néhány percet.
Már csak azért is, mivel ugyanolyan régi érzés fogott el minket, mintha a Vakok Iskolájában járkálnánk, de azt már megszoktuk.

Felmerülhet benned a kérdés, Kedves Olvasó: hogyan fogok én éretségit szerezni, ha ötből öt helyre nem jutottam be?

A válaszom erre pedig: nehezen, vagyis nehezebben, mintha annak idején a hetedikes és nyolcadikos bizonyítványom nem egy eléggé hanyag tanulóra bizonyított volna rá.
Bocsánat, nem tehetek róla, hogy kilencedikben/tizedikben nőtt be a fejem lágya.

Ugyanakkor hiszem, hogy nem lehetetlen. Nincs olyan, hogy elrontottam pont azt a két általános iskolás évet, amik a legfontosabbak lettek volna, aztán szereztem egy adatrögzítői OKJS szakmát, lévén mást nem tudtam csinálni épp, és kész, ennyi.
Megállt a tudomány, mehetek például kéményt söpörni. Ja, de ahhoz is látni kell. Nincs ekkora pechje valakinek, mint nekem.

Esti gimnázium lett volna amúgy a Szinyei, más választásom nem nagyon lesz, de az az oktatási forma, ha bejutok valahová, tetszeni fog.
Főleg, ha nappal tudok melózni az OKJS-sel mondjuk CallCenter-t, ráadásul valamennyi pénzt is kapok érte, ami jó.

Hmm. Miután megírtam ezt a bejegyzést, szerintem fellövöm magam a Dark Webre, és kérek ott egy éretségit. Így ni, ingyen. 🙂

A Magyar mentalitás, ugye-ugye.

Komolyra fordítva a témát, a napokban/hetekben keresek Norbival együtt iskolákat, ahol kaphatunk éretségit. Nagy valószínűséggel két évesre megyek én is, úgyhogy jó lesz ez.
Nem törtem össze lelkileg emiatt, mivel az elmúlt három évben valamikor mindig szembesültem ugyanilyen kudarccal. Az ötödik sikertelenségem ezzel kapcsolatban már nem oszt, nem szoroz.

Na de azért van itt jó dolog is, amiről talán érdemes beszámolnom.

Tegnap láttam a Facebookon, hogy a Ripost híroldal június tizenötödikén publikált egy olyan hírt, miszerint Budapesten nyílik jövőre a vakok látását visszaadó intézet.

A hírről röviden: egy olyan – emberekre teljesen ártalmatlan vírust, aranyrudacskákkal keverve juttatnak injekcióval a szembe, ami egy új fehérje termelését segíti elő.
Így a retina ismét érzékeny lesz a fényre.

Szükség van még egy bionikus szemüvegre, ezáltal a vak emberek, akiknek ép a látóidege – pl. nekem, nagy eséllyel láthatnak.

A cikket itt tudod elolvasni.

Budapesten nyílik jövőre a vakok látását visszaadó intézet

Bár az tény, hogy nem szabad beleélni magunkat, viszont szerintem muszáj, hogy ilyen apró reménysugarak néha bevilágítsanak a végtelen, fekete sötétségbe, különben úgy élnénk le az életünket, hogy semmi értelme.
Mondanám, hogy ez rosszul hangzik, de bizonyára a kifejező megfogalmazásom a Kedves Olvasó lelkivilágába beletiporva éreztette, hogy ez a helyzet nem lenne jó.

Most megyek. Az egyik gamer társammal fogok Quakeolni, vagyis annak az audio változatával gyepáljuk egymást.
A következő bejegyzésem elején lényegretörően megfogalmazom majd a meccs végkimenetelét. Addig is, szép estét neked, szia!

Vélemény, hozzászólás?