Szerda és csütörtök – vége az első hét giminek

Mikor blogolni fogok a gimnáziumról, akkor a szerda és csütörtöki napok egy bejegyzésben lesznek.

Már csak azért is, mivel szerdán túl fáradt vagyok sajnos ahhoz este kilenckor, hogy blogoljak, csak aludni szeretnék.

A csütörtök határeset, ugyanis a matek felmentést, ha sikerül elintéznünk, akkor biztossá válik, hogy az utolsó két óráról, minek következtében nyolckor végeznénk, elengednek, így hét körül otthon is vagyunk.

Ennek az esti giminek a hátránya talán csak az, hogy, mikor nyolcig vagyunk ott, mint pl. szerdán, akkor akörül az időpont körül már annyira fáradt az ember – vagyis hát én, hogy néha félreírok.
Ez a magyar óránál derült ki, mikor vettük a műfajokat (Epika, Líra, dráma).

De azért jó, hogy nem vagyunk csütörtökön nyolcig, mivel amúgy reggel 7:15-re kell bemenni nem a gimibe, hanem a pék suliba, és nulladikban polgári ismeretek.

Ugye már érzed, hogy reggel 7:15-től este 8:0:0-ig ez jó sok idő úgy, hogy ráadásul a szakiskolában nem is tudok ott lenni minden órán, és az ebéddel is sietnem kell.

Tegnap persze ez nem így volt, merthogy nem volt tanár az első órán, stb., úgyhogy akár egy órával később, vagyis 4:30-kor is mehettünk volna.

Kréta

Röviden, mi a Kréta? Én úgy mondanám, hogy egy jó nagy vicc, amúgy egy E-napló.
Mármint részben azért vicc, mert aminek akadálymentesnek kéne, hogy legyen, az nem az, pedig vak tanárok is nézték..
Csak azt nem tudom, miért nem tűnt fel nekik az órarend átláthatatlansága vak perspektívából.

Illetve – bár ez már a suli hibája, ami miatt sok osztálytársam, mint mi Norbival, okkal lázadt, hogy jóformán percről percre változtatják, hogy milyen óra lesz megtartva, és mi marad el, amit lehetetlenség követni.

Egy lány meg is jegyezte, hogy szerinte ezt direkt csinálják.

Azt a problémát, hogy megtudjuk az aktuális órákat az estére, amik vélhetően lesznek, már kiküszöböltük azzal, hogy egy gyermekotthonos nevelő nézi nekünk az órarend részt a Krétában.

Például így tudtuk meg,. hogy csütörtökön remélhetőleg mindig az utolsó két óra matek, amiről elengedett minket a tanár tegnap este.

Az előtte lévő óra, a művészettörténelem, az nagyon tetszett, az őskort vettük, mivel még az elején vagyunk a tananyagnak.
Norbinak mázlija volt, mivel ő ezeket már tanulta itt, úgyhogy jó ez a szakiskola.

Ami nekem igazán bejött, az a műv. töri óra előtt lévő nyelvtan. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire kedvelem.
Igazából annyira nem csoda, lévén a könyvíráshoz tudni kell ezeket a dolgokat, mint: melléknév, főnév, ige/igekötő, fokozás, toldalék, jel, rag, többes szám, képző, múltidő, stb, és ezek még csak a kezdet.

Egy nyelvtan óra alatt legalább két heti anyagot vettünk át, ezt mondta is a tanárnő, de hát a kétéves gyorstalpalónak ez az eredménye.
Nem baj, mivel most még tudom követni, remélhetőleg ez nem is fog változni.

Művészettörténelemből máris kaptunk egy házit.
Vagy a Rómeó és Júliát, vagy a Robin Hood könyvet/filmet hasonlítsuk össze, aztán írjuk le másfél oldalban (ha több, az nem baj), hogy mik az eltérések pl. a cselekményt illetően.
Kérdezte a tanárnő, hogy ez menni fog e vakon, de azt mondtuk Norbival, hogy igen, elvégrebár még nem próbáltuk meg.
Ha nem megy, majd akkor mondjuk, hogy nem.
Nekem a Robin Hood sztori lesz, ez biztos.

Tegnap eléggé nyomott volt az idő, ezért kicsit mindenki vagy ingerült, vagy fáradt volt, de ettől függetlenül a gimiben nagyon jó volt a hangulat.
Csak haza felé morgolódott Norbi, hogy ő milyen kimerült.
Én annyira nem voltam az – nem eszem valami sokat, csak tudnám, honnan van ennyi energiám.
Ja, már tudom: fényevő vagyok. 🙂

Azt azért még megjegyezném a szerdához kapcsolódóan, hogy akkor volt ugye az első, hogy egyedül mentünk, csak ketten.
És nagyon átjött nekem az az érzés, mikor odaértünk a sulihoz, vagyis, hogy járművekkel vakon eljutottunk A-ból B-be.
Látó/gyengénlátóként egyszerűbb a közlekedés, mindazonáltal ők is tarthatnak tőle, ez érthető.
Viszont vakon, a szakiskolai matektanárom azt mondta, ami igaz is, hogy ez kifejezett sikerélmény lehet, mikor első alkalommal jól célba ér az ember.

Egyébként akkor három lánnyal mentünk a metróig, és megkérdezték, hogy elkísérjenek e minket hazáig.
Érdeklődtem, hogy ők is addig jönnének e amúgy, mire mondták, hogy nem, de bizonyára nagyon jó lenne. 😉

Legjobb pillanatok, tegnap

Na jó, megpróbálok valamilyen lineáris, egyenesvonalú sorrendet követni a bejegyzésben, és nem csapongni a napok/témák között.
Ezért legyen a csütörtök, ahonnan kiemelem a legjobb pillanatokat, ami az esti gimiben történt.

Lassan már összeszokik az osztály, ezt mindjárt ti is érezni fogjátok, hogy miért is jelentem ki ezt ilyen határozottan.

Egyébként ez az összeszokás dolog nem is lenne furcsa, ha – jelenlegi osztálylétszám ismeretem szerint eddig mindig tizenheten, merthogy egy lány már ki is iratkozott, lettünk volna.

Amint bementünk a suliba – előtte legalább húsz percet várakoztunk Norbival és egy sráccal, Bencével, hogy mi is lesz , meghallottam, hogy valaki Inner Circle-től a Sweat A La La Long-ot hallgatja.

Fehérnemű bolt

Olyan osztályfőnöki óra-féle van, egy – asszem épp biosz órát helyettesít az osztályfőnökünk.

Kérdezi a lányokat (hárman vannak, ha jól emlékszem), akik egy suliból/osztályból jöttek, ugyanazzal a szakmával, ráadásul még egy fiú is, hogy mit terveznek, ha meglesz az éretségijük.

Dzseni, az egyikük mondta, hogy ő eladóként boltot szeretne majd nyitni.

– Oh! És milyet? – kérdezi az osztályfőnökünk.

Néhány másodperc szünet.

– Fehérnemű boltot – szólal meg mellettem váratlanul Norbi, mielőtt Dzseni válaszolhatna.

Rövid ideig néma csend, aztán az osztályból egyszerre robban ki a féktelen röhögés.

– Norbi, te nagyon hülye vagy – mondtam, de mindenkinek tetszett a vicc. Feldobta az óra hangulatát, az tuti.

Egy szónak is száz a vége, ki ezért, ki azért kettőnk közül, de nagyon kedvelt személy lett az osztályból.

Nem vagyunk azok a vakok, akik csendben megghúzódunk, mert jaj, ismeretlen hely, látók.
Pedig Norbi nagyon félénk volt – igen, nem tudom másképp jellemezni, de végre, ami nekem nagyon tetszik, az az, hogy bátor lett, és meg mer szólalni.
Nekem az elejétől fogva, talán kijelenthetem, ezzel nem volt problémám.

Beléptetőkártya

A portás, mikor az egész osztállyal bementünk, észrevette, hogy nincs kártyánk, mire érdeklődtem, hogy miért nincs.

– Ezt én kérdezhetném – mondta a portás.

Az osztálytársaim szerint, a gondolatot kövesse tett, odamentünk a titkárságra, mire megkaptuk, hogy menjünk el az iskola fotóstúdiójába, ahol elkészítik rólunk a fotót a kártyához, úgyhogy elvileg mégis lesz.

Először véletlen maszkban csináltattam a fotót, de aztán levettem, és jó lett.

Wc

A lányok el szerettek volna menni mosdóba, de nehezen találtak lányvécé kulcsot.
Norbival megjegyeztük, hogy menjenek a fiú mosdóba, mire mondták a lányok, hogy persze, aztán meg rájuk nyitnánk, rafináltak vagyunk mi.

Ja, amúgy tudja az osztály, hogy blogolok, remélhetőleg majd terjedni is fog így.

Automata

Emlékeztek, mikor azt mondtam ,hogy nem működik az automata?
Hát, ez csak hétfőn volt így. Tegnap sikerült kipróbálnunk, és vettünk egy-egy jegeskávét háromszáz forintért, amit ma reggel ittam meg.
Olyan erős, hogy most is érzem a hatását, szóval lehet, ezt fogok inni esténként, mikor nagyon fáradt leszek.

Váci út

Már hazafelé tartottunk, de, mivel előbb indultunk, ezért a lányok – most nem Brigi, és Adri jöttek velünk, őket nem is láttam, nem kísértek el, ugyanis nekik még volt két matekjuk.

Ennél fogva a Váci úton egyedül kellett volna átmennünk. Azt írtam, hogy sajnos nem lehetséges vakon, tehát segítséget kellett kérnünk.
Ez is tapasztalat volt, meg kellett történnie. Kicsit nehezen ment, mivel az az útszakasz annyira nem forgalmas, de hát muszáj lesz ezt csinálnunk, ha előbb akarunk eljönni onnan.

Most ezek a fejlemények. Ha valami lesz, jelentkezem!