Győrújbarát, az utolsó tábor

Ez a nyár nem mondhatnám, hogy annyira táborokban gazdag volt, de hát a koronavírus gondoskodott róla.

Nemsokára iskola, szerintem a győrújbaráti tábor után ki is derül, hogy mi lesz a továbbtanulással kapcsolatban, amiről majd akkor írok egy bejegyzést, ha lesznek arra érdemes fejlemények.

Győrújbarát

Legalább tíz éve, majdnem, amióta itt vagyok, tart már az a hagyomány, hogy minden nyáron, augusztusban ellátogatunk a gyermekotthonnal Győrújbarátra.
Eddig egy nyaraló biztosított erre lehetőséget, azonban most egy egyházi épület az, ami szállást nyújt nekünk három napra.
Korábban mindig egy hét volt ez a kikapcsolódási idő, csakhogy most olyannyira drágának ígérkezett, és az is a hely, hogy inkább lerövidítve, három napra jöttünk ide, néhány kilométerre az eddig megszokott nyaralótól, amit eladnak/tak, ebben most nem vagyok biztos.

Viszont azt minden hezitálás nélkül határozottan kijelenthetem, hogy az a környezet – nem csupán a szokás hatalma miatt is, de jobban tetszett, ellentétben ezzel.

Az Atoszweb adminisztrátora előttem már járt itt – ha jól emlékszem, még említettem is, ha nem, akkor most, és körülnézett.
Akkor sem volt túlzottan elragadtatva, de a jelenlegi helyzetet látva, és, ahogy jómagam is tapasztalom, én sem feltétlen mondhatom azt, hogy ötcsillagos szállodában vagyunk.

Alapjába véve egy abszolút nem akadálymentes területen van az épület, ami még annyira nem is baj.

Az egész házat egy nagy labirintushoz tudnám hasonlítani sok-sok lépcsővel és ajtóval.
Két szinten vannak szobák, illetve egy galéria is helyet kapott, ha jól láttam.
Egyértelmű, hogy lent, és fent is találhatóak hálóhelyiségek.

Na, Atosz és én például egy pincében lévő szobát kaptunk, ahol valamiért érdekes mód, nincs annyira hideg, mint azt az ember elsőre gondolná.

Amint beléptem ide, az az érzésem támadt, mintha hosszú évek óta nem használnák már ezt a helyet, ugyanis a folyosó, és a szobák eléggé régi állapotban vannak.
Valószínűnek tartom ,hogy igencsak – nagy szavakkal élve, ókori építészet jegyeit hordozhatja magán az épület, ugyanis számtalan más következtetés is ezt igazolja.
Például a pókhálók, és akkor elvileg a pókok. Továbbá az a különös, érzelmi ridegség, ami a lassan málló vakolatú falakból árad, és az ember velejéig hatol, jeges borzongást hagyva maga után.
Na jó, túl költőien fogalmaztam. 🙂

Egy velünk táborozó lány szimplán nem családias – ellentétben az előző táborhellyel, hanem lehangolóként titulálta a helyhez való érzelmi kötődést.

Programok

Úgy terveztük, hogy strandolunk, de nem mentünk, mivel tartottunk tőle, hogy elkapna minket az eső.
Helyette inkább sétáltunk egy jót.

Persze, amint megérkeztünk dél körül, ebédre, ettünk rántotthúst krumplival – az utóbbi kicsit nyers volt, de egyébként egészen ehető.
A rántotthús legalábbis mindenképp, vacsira pedig milánóit fogyasztottunk a sétából visszajövet.

Motoroztunk is, amit imádok – csak nem csináltattam fotót, illetve vetélkedő is volt, este, vacsi után pedig jöttek zenészek, akik doboltak nekünk.

Megejtettünk egy gyors név/szülinapi ünnepséget, ahol én kaptam egy harminchat kockából álló táblacsokit, valami kis ajándékot majd akkor kapok, ha visszaértünk.

De igazából nincs különösebb kívánságom, szóval bármi jöhet.

Mikor elmentem fürödni, tudatosult bennem, hogy az se épp a legjobb, ugyanis a zuhanycső vagy meg van törve, vagy nem tudom, de alig jön a tusolóból víz, az biztos.

Úgyhogy nem igazán baj, ha csak három napot leszünk itt.

Nem rossz, el lehet viselni, és ezek után már nem mondanám, hogy elszomorít, hogy az utolsó, ha a régi táborra gondolok.