A váratlan csomag

Nem véletlen ezt a címet adtam mai bejegyzésemnek, ugyanis a nagy része erről a bizonyos “váratlan csomag”-ról fog szólni.

A kellemes névnap után egy-két nappal kaptam még egy ajándékot, egy dobozos fagyit, amit néhány haverommal együtt meg is ettünk, és nagyon ízlett mindenkinek.
Olyan csokidarabok voltak benne, hogy volt, mikor azt hittem, egy egész tábla csokit beledaraboltak a jó hideg édességbe. 🙂

A Deepcomp informatikai portál tulajdonosa – tegnap az öccsével együtt ismét látogatást tett nálunk, aminek nagyon örültünk.
Eltöltöttünk egy kellemes délutánt: kávézgattunk, aztán gépeztünk ezerrel.

A váratlan csomag

A napokban kíváncsi természetemnél fogva utána kerestem, hogy ugyan, milyen manapság a bluetooth-os, vagyis a vezetéknélküli fejhallgatók piaca.

Már két éve vettem egy Senheiser fejhallgatót tizenötezerért, ami alap szinten zajszűrt, azonban a füleimre nem igazán illeszkedik.
Merthogy azt tudnod kell, Kedves Olvasó, hogy ezzel is több infót szerezz meg rólam, nekem elég nagy, mindazonáltal érdekes fejszerkezetem van, az arcberendezésemről nem is beszélve
Ami néha akkora, hogy egy kamerába se fér bele.
na mindegy, ez egy másik téma. 😀

Őő, szóval… A füleim is nagyon, és a jobb picit nem úgy néz ki, mint a bal – ne gondoljatok semmi rémisztőre, nem horrort akarok a szemetek elé vetíteni. Ez inkább mókás, mintsem ijesztő, ezt megtapasztalhattam eddigi tizenkilenc évem során.

Visszatérve a fejhallgatóra.
Kicsi volt a fülemre az a része, ami átadja a hangot, úgyhogy ezért is szeretnék egy olyat venni – még régen volt olyan, ami körülvette az én édes kicsike hallójáratomat, hogy prémium minőségben élvezhessem a hanghatásokat, amiket az ujjaim a gépemet vezérelvén, végül az agyamba juttatnak .

Továbbá a kábele, ami a géphez csatlakoztatja, nem igazán jó már. A kialakítását bizonyára így tervezte meg a Senheiser, hogy néhány éven belül, aki még ugyanezt a típust akarja használni, vegyen egyet.

Ezt a váratlan csomagú fejhallgatót én megtaláltam százhúszezer forintért az Emag nevű internetes áruházban, leértékelve ötezerre 95%-os kedvezménnyel. Gyanítottam azért, és még páran is, mivel kifutó termék.
Bár elég valószínűtlennek tűnt, de miért ne.

Mit tud?

MP3 lejátszó – na, az kell csak, mikor az okostelók korszakában élünk, FM-rádió – nem hallgatok rádiót, vezetéknélküli kapcsolat (nem rádióhullámú) és ugye a normál fejhallgató jack funkció.

Blake, gondolkodj, ne vedd meg.
Megnéztem máshol, és mondták is, hogy ez valami félreértés, az Emag megbízhatatlan. Az utóbbit elkönyveltem, így igaz.

Végül kiderült, hogy egy tizenkétezer forintos fejhallgatót akcióztak le ötezerre.
Csakhogy, mire erre rájöttem, nagy buzgóságomban megvettem.
Eltelt egy kis idő, de még azon a napon kitaláltam, hogy oké, mégsincs szükségem erre, hát szépen kitörlöm a rendelést.
Ez (látszólag) sikerült is.
Egyébként azt hozzátenném, hogy picit ott rontottam el a dolgot, hogy előre fizettem kártyával, mivel azt jobbnak tartom; a sulis portarendszer miatt, h futár, átvinni a portára reggel az SMS után a pénzt, h ne várakoztassuk meg a kiszállítót, ameddig én átviszem.

Tehát visszamondtam a rendelést, ez körülbelül három-négy napja lehetett, megnyugodott a lelkem, bár azon nem agyaltam, hogy hol van az ötezer forintom, vagyis hétezer, a szállítással együtt, ez pedig botorságnak bizonyult.
Nem utalták vissza.
És ma reggel, úgy hét óra magasságában kaptam egy SMS-t, miszerint csomagom érkezik.

Hogy mit gondoltam akkor, azt inkább nem osztanám meg veled, de nem szépet.

Most pedig, tizenkét órakor meg is érkezett a váratlan csomag.

Nem értettem, hogy miért történhetett ez meg, mikor visszamondtam a rendelést, ám rájöttem, mikor megnéztem a leveleimet.
Nem kaptam értesítést, hogy vették volna az üzenetemet, hogy hahó, bocsi, mégsem kérem.

Beléptem az Emag-fiókomba, majd rákerestem a rendelés idejére. Akkor, mikor töröltem, és a csomagkövetőben, hogy mikor indult el a szállítás, végül összegyeztettem őket.

És most kapaszkodj meg! Néhány perc volt csak a külömbség!

Bizony, meredtem akkor a monitorra, mint borjú az új kapura, hogy ekkora pechem lehet.

Ha itt vagy, te levakarhatatlan álárértékű szemét, akkor nézzük, mégis, mit tudsz, gondoltam kissé dühösen, és a külső csomagolást egy határozott mozdulattal letéptem.
Nyugi, tértem észhez még épp időben ahhoz, hogy a dobozt, ami nem volt túl nagy, bár összecsukható a fejhallgató, és tartalmazta a relatív lényeget, ugyancsak ne bántalmazzam.

Oké, rövidre fogom a mondanivalóm. Rosszabb volt, mint a Senheiser fejhallgatóm, amiről cikket amúgy a MaxProject IT oldalamon találsz, ez még inkább nem ment a fülemre, ráadásul elképesztően rosszul szólt.
Nulla basszus hatás, minden hang, mintha a hátam mögül jött volna.
Úgyhogy egyből vissza is csomagoltam, amennyire ez lehetséges volt, és bedobtam az egyik fiókomba.

Mit csinálok vele?

Amúgy névnapi ajándéknak terveztem, de jó ötlet volt, hogy nem akkor lettem ideges, hanem most, de végre már érzem, hogy lenyugszom, mert kiírhatom magamból.

Nem küldöm vissza, az biztos. Gondolhatod, hogy de mégis csak ötezer forint – nem érdekel. Na meg, ha nagyon kéne egy vésztartalék, hát jó az.

Úgyhogy valószínűleg egy Bose Quiet Confort fejhallgatót veszek majd – és ez tényleg “majd” lesz, no persze nem évek múlva, ami már valóban százezer körül van, de a Facebook Marketplaceen, az üzleti oldalán a közösségi portálnak, ez hatvanezerért megtalálható.
Norbi, az Atoszweb vezetője, mivel az előző ilyenjét sajnos elrontották, majdnem ugyanolyat vett, nekem pedig tetszik, mivel az minőségben is tükrözi az árát.

Meglepődhetsz, és meg is értem, hogy nem melózok még, ugyanakkor okosórát, fejhallgatót, meg a világmindenséget akarom úgy megvenni, hogy jóformán az állam tart el, és igazad van.
Csakhogy sajnos a vakok részben az elektronikus eszközök segítségével komunikálnak. És a minőséget meg kell fizetni, ez egyébként mindenre igaz, amit egy másik bejegyzésemben is írtam.
Viszont vannak olyanok, akik a vakos szempontokkal nem értenek egyet. Ezek vagy látók, akik – szerintem, mert nem tapasztalták meg a vakság hátrányait, és nem is kívánom ezt senkinek, vagy olyan hülye vakok, hogy beszélni se érdemes velük erről.

Majd még jelentkezem!