A legjobb névnap

Jó estét minden Kedves Olvasónak, aki ide téved így – a bejegyzés írásakori pillanatban nyolc, kilenc körül!

Ma van a névnapom, a jelentése pedig Isten a bírám, és Héber eredetű.

Tudom, hogy július huszonegyedikén van, és vártam is, de valahogy épp ma feledkeztem meg róla.

Még fel is köszöntöttek néhányan, ami jól esett, de az esti meglepetés volt az igazi.

Kaptam egy dobozos csokit – bizonyára jó minőségű.
Még nem néztem meg, mivel azt a töménytelen mennyiségű édességet, amit vettem, nem tudtam megenni, pedig rajta vagyok az ügyön, higgyétek el. 😀

Aztán csináltak nekem gofrit. Dunakilitin is, ahol voltam sporttáborban, kaptunk egyszer vacsira, de ott nem ehettem eleget, most viszont igen, ráadásul ez sokkal finomabb volt, mint a másik.
Volt nutellás és lekváros.

Szóval elmondhatom, hogy ez volt életem eddigi legjobb névnapja!