Számítógépes adatrögzítői OKJS szakmai vizsgáztam!

Tegnap, vagyis 2020. 05. 27.-én szereztem egy bizonyítványt – bár még az ezt megerősítő papír nincs nálam.
Azonban az egyik szakmai tanártól tudom, hogy ötös lett nekem, (86%), vagyis épp hogy ötös, de a lényegen akkor sem változtat. 🙂

Szokásomhoz híven a postjaimmal kapcsolatban úgy, hogy ami épp jön gondolat – most a vizsgát helyezve előtérbe, beszámolnék nektek, hogy hogy történt, viszont egy ismerősöm este, mikor én már aludtam, rámírt, és feltett jó sok kérdést.

Így többnyire azok alapján írnám a mai bejegyzést!

Első kérdés: könnyű volt?

Őszinte legyek? Kellemesen csalódtam a feladatok nehézségét illetően – kivéve a gépírást.
Az, minden egó nélkül, semmilyen keretek között sem okoz/okozott nekem különösebb nehézséget.

A gyengénlátókkal szemben, mint pl. a legjobb barátom, semmi esélyem sem volt abban a tekintetben hogy én is hibátlanul készítsem el azt a feladatot, de ez teljesen érthető.

Bár technikailag megoldható lett volna, de akkor kicsúsztam volna, hiába is legyek bármilyen gyors, a húszperces időintervallumból.

Visszatérve még néhány szó erejéig arra, hogy könnyű volt. A tanáraink a szívük mélyén – és persze kicsit, mint diákok, mi is reménykedtünk, hogy a vírusra való tekintettel nem adnak olyan extrém nehéz feladatokat, mint amilyeneket csináltunk.
És ez, láss csodát, így is történt!

Néhány héttel a vizsga előtt kiderült, hogy a tételekkel (húsz tétel volt), nem kell foglalkoznunk, ami a szóbeli része lett volna a dolognak.

Különösebben nem tartottam volna tőle, mivel a beszélőkémmel (annyira) nincs gond, de jó volt ez a könnyítés is, szerintem mindenkinek kedvezett idő/energia szempontjából.

Szerintem egy érdekes kérdés. Bár lehet, csak azért, mivel nem jutott volna eszembe, hogy beszéljek róla.

Jó volt a hangulat?

Azt kell, hogy mondjam, igen, teljesen!

Ez az óvintézkedés is a vírusra való tekintettel volt, ami talán még jól is jött, hogy két teremben zajlott a vizsga.

Két szakmai tanár volt, ennél fogva mindkét teremben volt egy-egy, de néha átjártak a másikhoz – no persze nem csokis torta receptekről trécselni, hanem változatosan felügyelni a vizsgát. 😀

Nem, mintha segíteni tutunk volna a másiknak, és nem is hiszem, hogy akartunk – én legalábbis nem, illetve a diákok közti távolság se tette volna ezt lehetővé, de jó volt ez így.

Az egyik teremben ketten, ahol én voltam, a másikban pedig négyen vizsgáztak, így voltunk hatan egy osztály két évig.

Most eltöprengtem azon, hogy vajon milyen idő lehetett az osztályban, de pulcsiban voltam. Ha hideg lett volna – azt hiszem, nem volt az, nem zavart volna.

Izgultam-e előtte, vagy a kezdetektől fogva magabiztosan álltam a dolgokhoz?

Sajnos, már két-három nappal a vizsga előtt, először tudat alatt, aztán már egyre jobban, de izgultam, ami abban is megnyilvánult, hogy alig tudtam enni, főleg a vizsga napján.
Mindenki azt mondta, aki csak látta rajtam, vagy, akivel megosztottam effajta aggodalmam, hogy sikerülni fog.
Hát, valamiért – tőlem szokatlanul furcsa módon, nem győzedelmeskedett az arcom, hogy ezt én magam is így gondolnám.

Talán ez jó is volt így, máskülönben valószínűleg elbíztam volna magam, és pl. hármas lett volna.

Mikor tíz óra körül elkezdődött a vizsga, az izgalmam egyszerre eltűnt, a helyét pedig a nyugodtság, vagy inkább a reménytelen siker érzése vette át a lelkemben.

Nem mondom, tanulhattam volna még, ugyanis a tanáraim sokszor minőségen alulinak értékelték – jogosan, a munkám.

Megveregettem a vállaim, miután végeztem?

Nem! Mégpedig azért, mivel nem tudtam, hogy milyen lesz, ugyanakkor azt gondoltam, hogyha ez most nem lesz négyes körül, akkor ebben a két évben egy betűt se tanultam, hanem csajozni jártam a szakiskolába. 🙂

Voltak vicces sztorik?

Nem igazán mondanám, hogy lettek volna.
Én hoztam a szokásos formám a vizsga előtt, ameddig kint várakoztunk arra, hogy bemehessünk de ez inkább az idegesség miatt lehetett, azt hiszem, nem pedig azért, mert annyira pazarul álltam volna a dolgokhoz.

Laza volt-e a vizsgabiztos?

Igen, teljesen.
Régi motoros volt ebben a tekintetben, előttünk már sok osztály OKJS-vizsgán részt vett ebben az iskolában.

Ettem-ittam közben?

Én magam nem vettem elemózsiát, ám terveztem.
Szerencsére kaptunk némi muníciót, azonban csak a feladatok végén ettem, de ittam néhány korty ásványvizet, miközben a táblázatkezelést csináltam.

Meglátogattam-e a mosdót?

Nem! Egyrészt azért, mivel nem volt rá szükségem – elnézést kérek Kedves Olvasóimtól a túlzott részletek miatt, de így kerek a válasz. 🙂
Másrészt, mint talán, a kérdezőt is belevéve, sokak számára némi megnyugvást jelenthet ott gondolkodni.
Nem úgy nekem, aki inkább azon volt, hogy túl legyen rajta, és ne húzza az időt.

Hánykor kezdődött, illetve mikor lett vége?

Ha nem csal az emlékezetem, aki a vizsga történéseit jegyezte, azt mondta, hogy 10:3-kor kezdődött a kihívás, és én egy körül végeztem.

Ez a három óra tényleg kellett ahhoz, bármilyen megleő is a hosszú időtartam, hogy jól csináljam/csináljuk meg a feladatokat.

Névsor volt, vagy az egész osztály egyszerre ült bent?

Két tanterem volt, mint azt már írtam. Az egyikben ketten, a másikban négyen voltak gyerekek.

Saját gépről dolgoztunk?

Nem, szigorúan iskolai gépeken kellett vizsgáznunk, nem úgy a próbavizsga – ahol kiderült, ki mehet a vizsgára, amin saját géppel vehettünk részt.

Mennyire nézték a monitoromat? Vagy voltam olyan menő, és kikapcsoltam?

Nem állt szándékomban puskázni, ha erre kíváncsi a kérdező, 🙂 nem, mintha tudtam volna.

Csakhogy pontosan megválaszoljam a kérdést, igen, nézték a monitoromat.

Meg nem tudom mondani, hogy miért, de akaratlanul el is vigyorodtam, mikor az osztályfőnököm, aki az egyik szakmai tanár volt, jó hosszasan szemrevételezte a hátam mögött állva addigi munkám gyümölcsét.

Ha nem saját gépen dolgoztam, akkor működött minden?

Öhm, nem mondanám, hogy minden olyan stabilan, zökkenőmentesen ment, mint a kis jól megszokott ultrabookomon.
A lényeg viszont, hogy tudtam teljesíteni a vizsgát. 😀

utána – gondolja a kérdező-, jól megkönnyebbültem, és azt éreztem, nem is volt ez olyan nehéz ugye?

Teljesen igaza van.
Mindenesetre nem feltételeztem, hogy a zsenialitásom miatt lett volna annyira egyszerű, főleg a táblázatkezelést nézve, mivel tudtam, hogy a járvány miatt volt ez olyan ,amilyen.
Az Excel, ha akárcsak egy kicsit is nehezebb, mint a formázások és kis számolás, bruttó/nettó nem volt, tuti, hogy elrontok valamit.

Ünnepeltünk, megleptem-e magam valamivel?

Magamat nem fogom meglepni, mivel nem nagyon érzem szükségét.
Ünnepelni viszont fogunk valamikor a suliban közösen az osztállyal, mielőtt el nem búcsúznánk egymástól júniusban.

Pizzáztunk?

Még nem, de azt tervezzük.

Mit szóltak a tanárok a teljesítményemhez?

Azt hiszem, mindenkinek örültek – nyilván az, hogy átmentünk, nekik is érdekük, hogy ne érezzék fölöslegesnek a velünk töltött két évet.
Engem nem emeltek ki különösebben, ami nem is baj.

Hanyaslett?

Ötös, ahogy írtam ezalatt az igencsak hosszú post elején, de nem 100%-os.

Utána egyből hazamentünk, vagy még jól éreztük magunkat?

Mindenki – köztük én is, egyből lelépett, a bulizást későbbre hagyjuk, ld. fentebb, ha nem olvastad.

Rögtön kimentem a vizsga végeztével, vagy szolidaritásból ott maradtam?

Kimentem a teremből, mivel ott volt a haverom, és jóformán mindenki, az osztály két tagját kivéve, úgyhogy diszkréten beszélgettünk kicsit a vizsgáról.

Volt, akinek segíteni kellett az osztályban?

Hát, hogy a másik teremben mi történt, azt nem tudom, nekem a feladatok 99%-a ment.

Volt, akinek segítettem?

Nem, erre nem volt mód, és nem is tettem volna meg, lévén, bármilyen szemét is vagyok, nem érdekem.

Ilyen sok kérdést kaptam, amik alapján remélhetőleg jól el tudtam mondani nektek, milyen volt számomra a tegnapi nap nagy része!

Aki még kíváncsi valamire, az írjon bátran kommentet!